A közelmúltban átvette diplomáját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen Simon Béla, hazánk egyik legjobb evezőse, világ- és Európa-bajnok sportolónk. A 34 esztendős, szolnoki születésű versenyző BA edző szakon végzett, s olyannyira nem szakad el a TF-től, hogy jelentkezett az ősszel újonnan induló képzésre, a sportteljesítmény-elemző szakra.
Átvette diplomáját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen Vajda Anna, a XXI. század egyik legtehetségesebb magyar kosárlabdázója, a soproni és a pécsi együttes kiemelkedő alakja. A profi pályafutását 2017-ben befejezett játékos, aki idehaza és Csehországban is nyert bajnoki aranyérmet.
A február 24-i téli diplomaosztó ünnepségen a TFSE igazolt versenyzői kategóriában a legjobb női sportolónak járó címet a TF paralimpiai bajnok atlétája, Ekler Luca vehette át, aki többek között arról beszélt honlapunknak, hogy az évek során megtanulta kezelni a rá nehezedő nyomást.
A 2022-es év legjobb TF-es férfi sportolójának választott válogatott birkózó Szőke Alexnek legalább annyira fontos ez az elismerés, mint az U23-as világbajnoki aranyérem. A szakedző képzésre járó hallgató azt is elárulta, hogy az egyetemen tanultakat kitűnően tudja hasznosítani tréning és versenyzés közben.
Asztmája miatt kezdett el úszni, a Schola Europa Akadémiáról OKJ-s úszóedző végzettsége van, jelenleg a TF Rekreáció és életmód szakán másodéves hallgató, s közben oktat. No meg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem friss díjazottja, 2022 legjobb női sportolója – ő Ollé Mónika.
Amint arról a napokban beszámoltunk, a TFSE igazolt versenyzői kategóriában Nerpel Gergely lett a 2022-es év sportolója a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. A 22 esztendős cselgáncsozó osztatlan testnevelői tanár szakon tanul a TF-en, és általános vélekedés, hogy kivételes tehetség sportágában – vele beszélgettünk.
A hétvégén Győrben rendezték az evezősök 33. ergométeres országos bajnokságát (ob), amelyen hallgatónk, az Európa-bajnoki aranyérmes Szabó Márton első lett a normálsúlyúak 2000 méteres versenyszámában.
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001