A Testnevelési Egyetemen 2020-ban a Sportági Intézeten belül létrejött a Szellemi Sportok Kutató Központ, mely tanszéki szintű szervezetként működik. Ezzel tudományos szinten is elismerést nyert, hogy a szellemi sportok (jelen esetben elsősorban a sakk, bridzs, go) hatalmas értéket képviselnek.
A Kutató Központ tevékenységei közé tartozik elsősorban a különböző szellemi sportok képesség- és személyiségfejlesztési hatásainak vizsgálata. Emellett másik kiemelkedő tevékenysége az edzőképzés megújítása. Több pedagógusbarát, különböző időtartamú és mélységű lehetőség meghonosítása a képzésben, valamint a létszám növelése is fontos cél. Ezen új kutatások, kezdeményezések hiánypótló jellegűek. Mivel az érdeklődést a Kutató Központ munkája iránt már a kezdetekkor érzékeltük, nagy figyelmet fordítunk a PR, illetve marketing tevékenységekre, valamint konferenciákon, publikációk által történő tájékoztatásra is.
Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szellemi sportok fontosságára!