Intézet bemutatása

Történeti előzmények

Dr. Kolláth György Alkotmányjogász óraadói megbízása során került először meghirdetésre sportjogi választható tantárgy a rendszerváltozás idején. Ebben az időszakban jogi alapismereteket még nem sajátítottak el a Hallgatók. A képzés a Társadalomtudományi Tanszéken belül került meghirdetésre, Prof. Dr. Takács Ferenc mentorálta a folyamatot. A rendszerváltozás éveit követően a Sportmenedzsment Tanszéken dolgozó Dr. Nemes András kezdte el főállásúként tanítani ezen tárgyat. A Sportmenedzsment Tanszéket akkor Prof. Dr. Nyerges Mihály vezette.

A jelenhez vezető út

2015-től önálló Sportjogi Csoport alakult a Gazdaság-és Társadalomtudományi Intézeten belül, melyet Prof. Dr. Sárközy Tamás rektori tanácsadó támogatott, melynek vezetője Dr. Nagy-Tóth Nikolett Ágnes lett, miután Dr. habil Nemes András nyugdíjba vonult. Tagként erősítette ezen munkát Dr. Szabó Tünde sportjogász, aki azóta már a Tanszékünk tagja. 2019. január elsejével alakult meg a Sportjogi Tanszék Dr. Szekeres Diána LL.M. megbízott vezetésével, aki korábbi óraadónk és jelenleg második vezetői ciklusát tölti. A Tanszék is kibővült dr. Ocskó Eszter személyével, aki gyakorló jogászként (bíró) segíti a szervezeti egység munkáját. Tanszékünk tanszéki adminisztrátora Bonifert Tamara.

A tématerület létjogosultsága

A társadalmi normatív szabályozás a társadalmi együttműködés egyik alapvető pillére, és kiemelkedő jelentőséggel bír a sport területén is. A sport minden szereplője, legyen szó amatőr vagy profi sportolókról, sportklubokról, szövetségekről, az államról, az Európai Unióról, vagy nemzetközi sport szervezetekről, alapvetően jogszabályok keretei között működnek. A Sportjogi Tanszék küldetése, hogy elemezze e működés mechanizmusait, feltárja annak törvényszerűségeit, vizsgálja a jogi befolyásolás lehetőségeit, és mindezt megismertesse a hallgatókkal. A sport joga színes, szövevényes és összetett ez a világ, mely legfőbb jellemzőinek oktatása elengedhetetlen a jövő sportolói, sportszakemberei, így edzői és a sport iránt érdeklődők számára is. Éppen ezért került megírásra Sárközy Tamás professzornak a kezdeményezésére A magyar sport jogi szabályozása című tankönyv (Fejes P. - Sárközy T. - Szekeres D. - Tóth N.: A magyar sport jogi szabályozása. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019), amely segít eligazodni az érdeklődőknek, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatóinak is a sport világában.

A sport fejlődésének gazdasági hatásai és a sport működésének technológiai innovációra gyakorolt hatásai kiváló lehetőséget biztosítanak az interdiszciplináris kutatások számára. A Sportjogi Tanszék különös figyelmet fordít a sport társadalmi környezetéhez illeszkedő jogi elemzésekre és oktatásra, különösen a sport működésére gyakorolt, jogi szempontból kihívást jelentő hatásokra.

Közös célunk az oktatásban, kutatási programjainkban és társadalmi szerepvállalásunk során, hogy a hallgatók felismerjék és értékeljék a sport működésének jogi aspektusait, valamint a fejlődés által felvetett jogi kihívásokat.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!