XXXIV. OTDK

OTDK 2019, Testnevelés és Sporttudományi Szekció

REKTORI KÖSZÖNTŐ

Tisztelt Kollégák, Tisztelt Hallgatók!

A Testnevelési Egyetem vezetői, oktatói és hallgatói nevében tisztelettel köszöntöm a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának valamennyi résztvevőjét. 

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák szervezése több évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Testnevelési Egyetemen, hiszen az intézmény immár ötödik alkalommal ad otthont a legrangosabb magyar tudományos seregszemlének.

Óriási megtiszteltetés és kihívás, hogy az egyetem a XXXIV. OTDK keretein belül – megújuló kampuszán – láthatja vendégül a Kárpát-medence legtehetségesebb, a testnevelés és sport műveltségi terület iránt elkötelezett és elhivatott oktatóit, hallgatóit. 

A 2018 szeptemberében átadásra került – az intézmény oktatási és közösségi tereinek többszörösét jelentő – legmagasabb szintű minőséget és komfortot is biztosítani képes új központi épülete ideális feltételrendszert jelent a résztvevőknek, hogy igényes környezetben tudásuk és képességeik legjavát nyújtva mérjék össze tudásukat. Mindezek, továbbá a precíz és áldozatos szervezőmunka okán meggyőződésem, hogy a Testnevelési Egyetem rendező intézményként méltóképpen fogja ápolni a nagy múltú tudományos diákköri hagyományokat.  

A XXXIV. OTDK résztvevőinek ezúton kívánok szakmai sikereket és élethosszig tartó ”barátságot” a tudománnyal.  

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, rektor

A XXXIV. OTDK ÜGYVEZETŐ ELNÖKÉNEK KÖSZÖNTŐJE

Tisztelt OTDK-s hallgatók! Tisztelt Témavezetők! Tisztelt Érdeklődők! 

Nagy örömmel üdvözlünk Benneteket az OTDK 2019, Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióján, a Testnevelési Egyetem egyre gyorsabban épülő és szépülő, megújult campusán, ahol az új K épület ünnepélyes és méltó környezetet ad a konferenciának. Büszkén és tárt karokkal várunk minden sportot és tudományt szerető embert. Az OTDK konferencia március 28-30-ig tart, melyre csak a legjobbak kaptak meghívót, olyan, mint az Olimpia: aki részt vesz, az már nyert!

Az OTDK és a TDK már olyan fogalmak, amiket sokszor ki se írunk: az Országos Tudományos Diákköri Konferencia annyira ismert és egyértelmű. Mi magyarok sok minderre büszkék vagyunk, a sportban elért teljesítményeinkre, a tudományos és műszaki felfedezéseinkre, azonban amire kevésbé vagyunk büszkék az a TDK egyetemi és országos rendszere. Pedig lehetnénk, hisz kevés országban van ilyen múltú és egész országra kiterjedő szervezet, mint a TDK. Az 1925-ben alapított TF-nek is messze visszamúló hagyományai vannak a TDK mozgalomban, ezért is különösen nagy öröm, hogy mi rendezhetjük az idei OTDK ezen szekcióját. 

Az idén közel száz előadás lesz a konferencián, ami jelzi a hallgatók és a témavezetők intenzív aktivitását. A kutatói utánpótlás nagyon fontos, mert a jó TDK-sokból lesznek a PhD hallgatók és majdan az iskolák, sportegyesületek, ifjú tanárai, edzői menedzserei, akikre nagy szükség van, hogy megfeleljünk a közös elvárásnak: testben és lélekben megerősíteni Magyarország polgárait. 

Jól tudott, hogy a testnevelésnek és a sportnak óriási szerepe van mind az egészséges egyén, mind az egészséges társadalom kialakításában és fenntartásában. Az 1844. június 6-án alapított YMCA háromszög jelmondata is Mind-Spirit-Body jól összecseng a TF hivatásával: Szellemet, erkölcsöt, erőt egyesíts! Ennek a háromszögnek a bonyolult összefüggéseit tudományos módszerekkel vizsgálják szerte a világban és így - a témavezetőjük és konzulenseik segítségével - az OTDK-n résztvevő hallgatók is. Különösen azt, hogy ez a háromszög hogyan jelenik meg az egyes sportágakban, mint pl. az atlétikában, az úszásban, a lovaglásban, és labdajátékokban… és mindegyikben! Bízunk benne, hogy az OTDK-2019 ezt fogja bizonyítani. 

Öröm, hogy nemcsak a kutatók, hanem a kutatás-finanszírozásért felelős állami intézmények is felismerték a sporttudomány óriási jelentőségét, és méltóan támogatják erőfeszítéseinket, ami valójában mindannyiunk érdeke. Ezúton is köszönjük az OTDT (Országos Tudományos Diákköri Tanács) és a Testnevelési Egyetem erkölcsi és anyagi támogatását!

Tudjuk, hogy minél több az egészséges ember annál kevesebbet kell gyógyszerekre költeni, így a társadalomnak több pénze marad egyéb halaszthatatlan dolgokra. Ezért is kiemelten fontos a mindennapos testnevelés, a rendszeres mozgás, és a sportolás magas szintű kutatása.

Ezúton szeretném megköszönni az OTDK konferencia szervezőbizottság minden tagjának odaadó munkáját, és az ifjú TDK-sok lelkesedését és sporttudományos érdeklődését, ami nélkül ez a konferencia nem jöhetett volna létre.

Prof. Koller Ákos, az OTDK Testnevelés- és Sporttudományi szekciójának ügyvezető elnöke

Konferencia

  • A szekció időpontja: 2019. március 28-30.
  • Helyszín: Testnevelési Egyetem 
  • Cím: 1123 Budapest, Alkotás utca 44.
  • Jelentkezési határidő: 2019. január 9.
  •  A XXXIV. OTDK központi felhívása >>>
  • A szekció felhívása >>>

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefon: +36306493530
  • Facebook: facebook.com/otdk2019sport

Támogatók

 

EMMI
Magyar Tudományos Akadémia
OTDT
Testnevelési Egyetem
Xmas Conference
MSTT
te shoplogo
mob logo
MEFS 1907 logo RGB 01
ITM logo magyar szines
nutriversum
tfmuhely k
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!