TF Masters Club

K1 épület, C szárny, III. emelet

Dr. Sebestyén László
elnöki tanácsadó
K1, C302
+36 1 487 9222
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A TF Masters Club (MC) 2022. május 25-én alakult meg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök, valamint dr. habil. Sterbenz Tamás rektor kezdeményezésére. Ötletét az adta, hogy korábban nem működött olyan közösségi tér és forma az intézményünkben, ahol a nyugdíjba vonult oktatók, valamint kutatók találkozhattak volna egymással szakmai vagy egyéb jellegű eszmecsere, beszélgetés, vagy akár vidám hangulatú nosztalgiázás céljából. A tanári nyugdíjas klub léte nem illeszkedik kötelező módon az egyetem jelenlegi szervezeti egységeinek rendszeréhez, de működése a Társadalmi Kapcsolatok Iroda tevékenységi köréhez, azon belül is leginkább az alumni feladatokhoz kapcsolódik.

Masters Club alapító levél

A találkozók kéthavonta, szerdai napokon 16 és 19 óra között zajlanak, melyeken meghívott vendégek tartanak rövid előadást az Egyetem stratégiájával, működésével, létesítményfejlesztési terveivel, és egyéb időszerű témákkal kapcsolatosan. A tagok sporttudományi ismeretei, sportszakmai tudása és tapasztalatai, valamint több évtizedes TF-es múltja kiváló alapot nyújt az intézménnyel összefüggő kérdések megvitatására, a jövőre vonatkozó javaslatok megfogalmazására.

Az elmúlt év fényesen bizonyította, hogy a klub működésére igény van, összejöveteleinkre már a kezdeti időszakban nagy érdeklődést mutatott, jelentős létszámmal jelentek meg a tagok.

Az alakuló ülésen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos tartott előadást a kampusz fejlesztésének jelenlegi állapotáról, az épülő sportlétesítmények bemutatása mellett. A második összejövetelen prof. dr. Sterbenz Tamás tartott előadást „A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem következő 100 évének előzetes tervei” címmel. A továbbiakban összejöveteleinken felkért előadók tartják előadásaikat.

A klub találkozóinak szerkezete az elmúlt évben bevált elképzelés szerint történik. Az összejövetelek a nyári hónapokban (június, július, augusztus) szünetelnek.

Az elhangzott előadások anyagai:

  • 2023.05.31.: Géczi Gábor - A Technológia- és Tudástranszfer Központ (TTK) működése >>>
Utolsó módosítás: 2023. június 28. 14:50
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!