Augusztus 3-án a barcelonai világbajnokságon aranyérmet szerzett a magyar férfi vízilabda-válogatott. A csapat felkészülését erőnléti edzőként Horváth Tamás, a Küzdősportok Tanszék tanársegédje segíti. A Tanár úrral a sikerhez vezető útról és a világbajnokságon szerzett élményekről beszélgettünk.
TF: Először is sok szeretettel gratulálok a világbajnoki címhez. Mióta dolgozik együtt a Tanár úr a válogatottal?
HT: A gratulációt köszönöm szépen a csapat nevében, a stáb nevében, Benedek Tibor szövetségi kapitány nevében. Hogy mióta dolgozom a csapattal? 2013 januárjától. Tavaly ősszel kollégám, Dr. Egressy János felhívott, hogy lenne-e kedvem a vízilabda válogatottnál erőnléti edzőként dolgozni. Egressy tanár úr ismeri Benedek Tibort, aki azzal kereste meg őt, hogy szövetségi kapitánnyá választása esetén a stábjába egy küzdősportban jártas erőnléti edzőt képzel el. Ezúton szeretném megköszönni Egressy tanár úrnak, hogy rám gondolt, engem ajánlott, és így eredményes munkakapcsolat jöhetett létre a vízipóló válogatottal. Az ajánlást követően Tibor eljött a TF-re, megnézett néhány órámat, majd beszélgettünk a küzdősportokról, a vízilabdáról. Abban maradtunk, hogy ha aktuális lesz a stábalakítás kérdése, visszatérünk a témára. Január elején, Tibor megválasztása után elkezdődött a közös munka. Először összeállítottuk az edzésprogramot, amelyben Egressy tanár úr is sokat segített. Ezt követően elkezdődtek az edzések, amelyek a küzdősportos és medicinlabdás gyakorlatok mellett speciális lazítással egészültek ki, ezeket Egressy tanár úr tartotta. Kemény munkával telt el ez a bő fél év, de megérte, hiszen egy világbajnoki győzelem az eredménye.
TF: Ez összesen nyolc hónap története. Gondolom, a Tanár úr és a TF közös története ennél hosszabb.
HT: Igen. 1978-ban kezdtem el dzsúdózni a TF-en Dr. Galla Ferenc mesteredzőnél. Két évvel később kezdtem el versenyezni, a mai napig is aktív versenyző vagyok. Sportgimnáziumban végeztem, utána szereztem diplomát a TF-en. Ezt követően a Rendőrtiszti Főiskolán tanítottam, majd 2005-ben kerültem a TF-re, a Küzdősportok Tanszékre, ami nagy megtiszteltetés számomra, hiszen egykori edzőim, tanáraim lettek a kollégáim.
TF: Tehát Tanár úr dolgozott már rendőrnövendékekkel, TF-esekkel és válogatott vízilabdázókkal is. Kikkel a legnehezebb?
HT: Összehasonlíthatatlanok ezek az edzések. Teljesen más a Rendőrtisztin oktatni, mint itt, a TF-en. És megint más a vízilabdásokkal.
TF: Térjünk akkor rá a vízilabdára. Hogy jöhetett Benedek Tibornak az az ötlete, hogy a küzdősportok világából választ valakit a stábba az erőnléti edzői feladatok ellátására?
HT: Tibor azt mesélte, hogy a pólósok általában súlyzós edzéseket végeznek, ő viszont úgy gondolta, hogy küzdősportos elemeket is be lehetne építeni az erőnléti edzésekbe, hiszen a vízben sok a test-test elleni küzdelem, nem mindig labdáról szól a játék. Ezért szerette volna Tibor, hogy megtanulják ezeket a technikákat a pólósok.
TF: Hogy fogadták egymást a játékosokkal? Önnek a vízilabda világa volt addig ismeretlen, a csapattagoknak pedig a küzdősportoké.
HT: Annyiból nem volt új nekem ez a feladat, hogy többször oktattam már kezdőket küzdősportra. Ilyen volt a Rendőrtisztin is, a TF-en is. Azonban a vízilabda világa számomra új volt, akárcsak a pólós fiúknak az ilyen jellegű szárazföldi edzés. Az már érdekesebb volt, hogy profi sportolókkal dolgozom, akik jó fizikai állapotban vannak, és az alapoktól tanulják ezeket a technikákat a szárazföldön, amit később a vízben kell majd alkalmazniuk. Az első edzéseken még volt a játékosokban egy kis bizonytalanság, de hétről hétre, hónapról hónapra ügyesebbek lettek. Nyolc hónap elteltével kaptak egy biztos alapot, amit talán már a világbajnokságon is tudtak alkalmazni.
TF: Az edzések teljesen sérülésmentesen zajlottak?
HT: Lekopogom, hogy nem történt sérülés. Lépésről lépésre építettük fel a gyakorlatokat, hogy minimálisra csökkentsük a kockázatot.
TF: A küzdősportelemek medencében való alkalmazása egy teljesen új megközelítésmód?
HT: Én a játékosoktól úgy tudom, hogy igen. Sokan játszanak közülük külföldön, és elmondásuk szerint nem nagyon végeznek páros küzdőgyakorlatokat, ebben az értelemben helytálló, hogy ez egy újítás.
TF: Tehát mondhatjuk, hogy ez Benedek Tibor innovatív ötlete, aminek megvalósítása a Tanár úrral közös munka volt, viszont senki sem tudta, hogy fog elsülni mindez Barcelonában?
HT: Nyilván nem lehetett megjósolni a csapat győzelmét, azonban az határozottan látszott, hogy az új csapat, az új stáb nagyon elszánt és minden erejével bizonyítani akar.
TF: Mik voltak az ellenfelek visszajelzései? Észleltek változást a magyar csapat játékában, amelyben tükröződött az újfajta edzésmódszer?
HT: Többen kérdezték már tőlem baráti társaságban, hogy hogyan lehet mérni egy erőnléti edzés hatékonyságát. Egyrészt a játékosok állóképességén látszik, hogy kevésbé fáradnak el, másrészt a víz alatti kamerafelvételeken látható, hogy ügyesebben szabadulnak egy-egy fogásból, és magabiztosabban küzdenek a vízben.
TF: Ennyit tehát a felkészülésről. Mesélne egy kicsit a barcelonai élményekről?
HT: Az élményeimet nehéz szavakba önteni. Ez egy olyan csoda volt számomra, ami örökre emlékezetes marad. A világbajnokság két hétig tartott, de én csak a döntőre érkeztem a feleségemmel. Elfoglaltságaim miatt nem tudtam a csapattal kiutazni, azonban itthon izgultam értük. Csütörtökön volt az elődöntő, amit megnyertek Horvátország ellen, és így bekerültek a döntőbe. Akkor határoztam el, hogy szeretném a döntőt élőben látni. Az érkezésemről nem szóltam a csapatnak, meglepetésnek szántam. Jegyünk sem volt, és nem is tudtunk szerezni a helyszínen. Felhívtam Gergely Pistát, a válogatott kapusedzőjét, akinek a segítségével két tiszteletjegyhez jutottunk. Nagy öröm volt számomra, hogy a lelátóról szurkolhattunk a magyar csapatnak. Az eredményhirdetés után lehetőségünk volt a csapathoz csatlakozni és velük menni a szállodájukba. Nagy élmény volt számomra, hogy részese lehettem ennek az ünneplésnek.
TF: A csapat a mérkőzés előtt végül is találkozott a Tanár úrral?
HT: Igen, a csarnok bejáratánál találkoztunk. A játékosok megörültek nekem, azonban egy ölelés és kézfogás után sietniük kellett az uszodába. A győzelem után tudtam meg, és nagyon jó érzés volt számomra, hogy azokat a kabalákat, amiket tőlem kaptam a fiúk, valamennyien magukkal vitték Barcelonába. Az utolsó erőnléti edzésen mindenki kapott tőlem egy „dzsúdós csillagot”. A dzsúdóban azok kapnak ilyen kis kártyát, akik az edzésen a legjobban küzdenek. Én minden játékosnak és stábtagnak adtam egy-egy ilyen csillagot, megköszönve a közös munkát és jelképezve, hogy lélekben velük vagyok.
TF: A döntő és az ünneplés után hogy telt a következő nap?
HT: Nem a csapattal érkeztünk haza, hiszen amikor eldöntöttük, hogy kiutazunk, már nem lehetett jegyet kapni arra a járatra. Így Barcelonából először Osloba repültünk, ott várakoztunk hat órát, majd úgy jöttünk Budapestre. A késő esti híradóban láttuk, hogy milyen fogadtatásban részesült a csapat a repülőtéren.
TF: A felemelő világbajnoki győzelmet követően változtak-e a Tanár Úr mindennapjai? Mikor folytatódik a munka a csapattal?
HT: Semmiben nem változtak a mindennapjaim. A verseny után a csapat egy hónap pihenőt kapott. Megérdemlik, mert rengeteget dolgoztak az év során. Majd szeptemberben folytatódik tovább a közös munka.
TF: Köszönöm szépen a beszélgetést, és további sok sikert kívánok a TF közössége nevében.
HT: Köszönöm szépen.
Az interjút Bardocz-Bencsik Mariann készítette.