# TE

Először 1984-ben Franciaországban rendezték meg a Történelmi Műemlékek Nyílt Napját, amikor olyan intézményekbe léphettek be az érdeklődők, amelyek a mindennapokban a nagyközönség számára nem látogathatók. A Testnevelési Egyetem 2012-ben csatlakozott az azóta európaivá szélesedő kezdeményezéshez.

Elfogadta a modellváltó Testnevelési Egyetemet 2021. augusztus 1-től fenntartó, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnöki felkérését Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos. A TE-n 43 éve oktató szakember hamarosan lemond rektori tisztségéről, így a Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében az általános rektorhelyettes, Dr. habil. Sterbenz Tamás veszi át az egyetem vezetését az új rektor megválasztásáig.

A jelenleg is tartó járvány-helyzet ellenére, a fejlődő intézmény, a sporttudomány egyre növekvő társadalmi megbecsülése és az itt szerzett végzettség gyakorlati értékének köszönhetően, a tavalyihoz képest jelentősen nőtt az érdeklődés a fiatalok körében a Testnevelési Egyetemen meghirdetett szakok iránt. A TE-re a hallgatójelöltek az országos átlagot meghaladva jelentkeztek.    

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor és Dr. Genzwein Ferenc kancellár előterjesztésére a Testnevelési Egyetem Szenátusa hétfőn tárgyalta az intézmény közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé történő átalakulását. Az előterjesztést a Szenátus ellenszavazat nélkül támogatta.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Testnevelési Egyetemen tanuló Keszthelyi-Nagy Rita vezetésével múlt hét végén megnyerte Triesztben a kvalifikációs tornát, és kijutott a tokiói olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan látta, miként értékeli a lányok teljesítményét Dr. Pavlik Gábor, aki 1973 óta tanít a Testnevelési Egyetemen, és aki 1983 és 2008 között a magyar vízilabda-válogatott csapatorvosaként is dolgozott. Emellett azért megkérdeztük: Hogy van, Doktor úr?

Együttműködési megállapodást kötött szerdán a Testnevelési Egyetem és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A szerződés értelmében a jövőben egyetemünk a sporttudomány eredményeit felhasználva igyekszik segíteni a magyar ökölvívók felkészülését a nemzetközi versenyekre, így a nyári olimpiai játékokra is.

A Testnevelési Egyetem (TE) ismert oktatói és képviselői Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora vezetésével hétfőn délelőtt, az intézmény aulájában rendezett online eseményen jelentették be, csatlakozni kívánnak az írdalá.hu által ez év tavaszán indított aláírásgyűjtéshez.

Európa egyik legrégebbi sporttal és testkultúrával foglalkozó egyeteme a Testnevelési Egyetem. Az elmúlt években folyamatosan bővülő intézmény a magyar sport szellemi központja, kezdőköre, amely testnevelőket éppúgy képez, mint rekreációs szakembereket. Az Egyetem ereje pont abban rejlik – mondta el kérdésünkre Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos -, hogy jövőt kínál azoknak a fiataloknak, akik életpályájukat a sporton belül képzelik el. 

Számos remek, a hazai sakkélet fellendítését és a szellemi sportok népszerűsítését elősegítő hazai vonatkozású eseményről számolhatunk be. Mint ismert, a nemzetközi sakkszövetség (FIDE) döntése értelmében 2024-ben Budapest rendezheti a sakkolimpiát, nemrég pedig a Testnevelési Egyetem megalakult a Szellemi Sportok Kutatóközpontja. Szintén idevágó hír, hogy jövő év januárjában – egy online esemény keretében – átveszi díszdoktori címét Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női játékosa, aki egyetemünktől idén kapta a megtisztelő kitüntetést.

Sportnyelven szólva: két hetet kellett kihagynia a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettesének, Dr. habil. Sterbenz Tamásnak a napi munkából. Azonban nem csupán emiatt volt említést érdemlő az elmúlt időszak az Egyetem számára, mivel a MAB Akkreditáció folyamata és a tervezett szakfejlesztés nagy jelentőségű esemény, oktató és hallgató számára egyaránt. 

A Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesét, Dr. Lacza Zsombort kérdeztük a koronavírus-járvány alakulásáról, a védekezés legfontosabb elemeiről és az egyre fokozódó helyzetben a terápiás lehetőségekről. A kutatóorvos Dr Lacza Zsombor – még csütörtökön, tehát a kormányzati szigorítás bejelentése előtt – nem kertelt, egyszerűen butaságnak nevezete, ha valaki nem hordja a maszkot.

Prof. Dr. Hamar Pál szerkesztésében, Mesterségük címere – sportpedagógus címmel tanulmánykötet jelent meg két legendás TF-oktató, Bíróné Dr. Nagy Edit és Dr. Gombocz János tiszteletére. A neveléstudományban korszakalkotó két tanár négy-négy doktorandusza írt cikket a kiadványba a Testnevelési Egyetemet, illetve más felsőoktatási intézményt képviselve, az egyik maga a szerkesztő, az MTA doktora, Hamar Pál – vele beszélgettünk.

Együttműködési megállapodást írt alá a Soproni Darazsak Sportakadémia és a Testnevelési Egyetem. A felek több területen is segítik majd egymást a kölcsönös előnyökkel járó sportszakmai együttműködés érdekében.

Ahogy Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora korábban már utalt rá, a lehető legjobban igyekszik felkészülni a Testnevelési Egyetem a koronavírus-járvány újabb hullámára. Ennek részeként az L/1-es épület földszintjén, a 11-es szobában elkülönítőt állított fel az intézmény az esetleg előforduló esetek kivizsgálására.

A Testnevelési Egyetem Rektori Hivatala 2020. szeptember 16-án részletes tájékoztatást küldött a médium kérdéseire a koronavírus-járvány hatásainak kontrolálásával kapcsolatban. A tájékoztatás azonban csak részleteiben jelent meg a hvg.hu-n, miközben az intézményt és annak munkatársait a cikk rossz színben tünteti fel.  

Csaknem egy hónapja, hogy teljes mértékben újraindult az élet a Testnevelési Egyetemen, a hallgatók és az oktatók egyaránt bejárnak az intézménybe. Dr. Osváth Péter, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék egyetemi docense is újrakezdte a munkát, kíváncsiak voltunk rá, milyen tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt egy hónapban. 

Kedden délután a Testnevelési Egyetemen (TE) Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a TE rektora és Dr. Genzwein Ferenc a TE kancellárja látta el kézjegyével a két szervezet megállapodását, amelynek alapvető célja az edzőképzés szakmai és tárgyi feltételeinek közös biztosítása.

A Testnevelési Egyetemen (TE) Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár és négy egyetem vezetői, valamint jelentős érdeklődés mellett csütörtökön hivatalosan is megnyílt a Somatoinfra technológiával vezérelt Szomatodiagnosztikai Laboratórium.

A Testnevelési Egyetemen (TE) Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár és négy egyetem vezetői, valamint jelentős érdeklődés mellett csütörtökön hivatalosan is megnyílt a Somatoinfra technológiával vezérelt Szomatodiagnosztikai Laboratórium.

Kilencvenegy éves korában, súlyos betegség után elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja. Tass Olgát a Magyar Olimpiai Bizottság a saját halottjának tekinti. A kiváló sportolóra, sportvezetőre és elbűvölő egyéniségre, Dr. Karácsony István, a TE korábbi oktatója, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) örökös, tiszteletbeli tagja emlékezik.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!