A Testnevelési Egyetem Rektori Hivatala 2020. szeptember 16-án részletes tájékoztatást küldött a médium kérdéseire a koronavírus-járvány hatásainak kontrolálásával kapcsolatban. A tájékoztatás azonban csak részleteiben jelent meg a hvg.hu-n, miközben az intézményt és annak munkatársait a cikk rossz színben tünteti fel.
A Testnevelési Egyetem rektora ezért úgy döntött, hogy az egyetem a Rektori Hivatal által küldött tájékoztatást változtatás nélkül közli. Mocsai Lajos elmondta, úgy tapasztalja, a médium állításaival ellentétben határozottan nincs zaklatott légkör az intézményben és a hangulat ugyanolyan, mint az országban: a tenni akaró emberek és fiatalok tudják, hogy a járvány második hulláma megkezdődött, de az adott keretek között – kiemelten figyelembe véve a hallgatók és a kollégák egészségbiztonságát – a TE közössége mindent elkövet, hogy az élet és az oktatás ne álljon meg, mert ez közös érdekünk.
A Testnevelési Egyetem Rektori Hivatalának válaszai a hvg.hu kérdéseire:
A Testnevelési Egyetem az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért Felelős Államtitkársága által kiadott ágazati ajánlás, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ által közzétett hivatalos eljárásrend alapján folyamatosan elemzi és felülvizsgálja a koronavírus-járvány okán kialakult helyzetet.
A Rektori Hivatal nyilvántartást vezet minden olyan hallgatóról és foglalkoztatottról, aki hivatalosan jelzi, hogy pozitív COVID-19 teszteredménnyel rendelkezik, illetve háziorvosa, munkahelye, vagy sportegyesülete előírásai miatt házi karanténra kényszerül. A Hivatal minden koronavírussal kapcsolatban beérkező panaszra, kérdésre soron kívül választ ad. Annak érdekében, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információáramlás, ügyintézés biztonságosan, koordináltan és a lehető leggyorsabban történjen, az Egyetem elkülönítő helyiséget és információs irodát állít fel.
A Testnevelési Egyetemen kiemelten gyakorlatorientált képzés folyik, ahol az egyes sportágak esetében elkerülhetetlen a személyes kontakt. Az intézmény oktatói minden gyakorlati órát megelőzően megmérik a hallgatók testhőmérsékletét, továbbá elvégzik a szükséges felületfertőtlenítést.
Ismeretes, hogy a 2019/20. tanév tavaszi félévében a 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet intézménylátogatási tilalmat rendelt el, ezért a sportági gyakorlati órák nagy részét az intézmény átcsoportosította a 2020/21. tanév őszi félévére. Abban az esetben, ha két félév gyakorlati tanítási órái digitális munkarendben kerülnének megszervezésre és megtartásra, az a képzés minőségének jelentős csökkenését eredményezné.
Miután a fenntartó által kiadott ágazati ajánlás alapján az Egyetem törekszik a jelenléti oktatás megszervezésére, továbbá – a meghozott intézkedéseknek köszönhetően – a Testnevelési Egyetemen a hivatalos koronavírus megbetegedések száma nem éri el a hallgatói létszám 1%-át sem, a digitális munkarendű oktatásra történő teljes átállás lehetősége jelenleg nem merült fel. Tájékoztatom továbbá, hogy az intézmény mérlegeli annak lehetőségét, hogy az oktatás meghatározott, elméleti része a továbbiakban esetlegesen digitális munkarendben kerüljön megszervezésre.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001