;>
Archívum

2011. február

EU sportminiszterek informális értekezlete

EU sportminiszterek informális értekezlete

Február 22-én koradélután érkeztek meg az uniós sportminiszterek a budapesti Corinthia Hotelbe, ahol már második napja tartott az európai Sportfórum. Így a kormányzati oldal képviselői a sportszakmával folytatott együttes üléssel kezdték meg kétnapos magyarországi tartózkodásukat.

23-án, szerdán Gödöllőn folytatták a munkát, immár informális miniszteri értekezlet keretében. Mint a Sportfórumon, ezen a találkozón is végig jelen volt Androulla Vassiliou asszony, az Európai Bizottság sportért is felelős ciprusi biztosa. A Grassalkovich-kastélyban folyt tárgyalásról sajtótájékoztató keretében számolt be a biztos asszony, illetve Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára.

Sportminiszteri értekezlet (Gödöllő) 1A sajtó képviselőit itt is, mint egy napja, a Sportfórum sajtótájékoztatóján Bakos Piroska, az elnökség szóvivője köszöntötte, és rögtön beavatta a sportminiszterek nem mindennapi tárgyalásának titkaiba. Monspart Sarolta tájfutó világbajnokunk a találkozóra előadással készült, meg valami mással is: ülőgimnasztikával mozgatta meg az öltönyös minisztereket.

A tanácskozáson természetesen nemcsak izzadtak, de eszmét is cseréltek a miniszterek: államtitkárunk ismételten hangsúlyozta azon célját, hogy 2011 májusában elfogadtasson egy közös európai menetrendet a szektorban megoldandó feladatokról. A munkaterv tételes céljairól és prioritásairól még nem született megállapodás, egyelőre a szándék a világos: mindenképp elnökségünk idején szeretné tető alá hozni a dokumentum aláírását. Most a fő feladat megtalálni azokat a sportbéli területeket, ahol az unió többletértéket tud biztosítani a tagállamoknak. Olimpiai bajnokunk felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy minden forint, melyet a sportba teszünk, többszörösen megtérül, és ez megmutatkozik a nemzetgazdaságban is. Azonban a probléma abban rejlik, hogy unió szerte vannak olyan országok, ahol nagyon kevesen mozognak, így van ezzel hazánk is: a lakosságnak csupán 9-10%-a szabadidő-sportoló, míg az uniós átlag – köszönhetően például az északi „húzóországoknak” – 25%. Ezen a mutatón mindenképp javítanunk kell.

A biztos asszony rámutatott arra, hogy bár cél az, hogy minél több pénzt költsünk a sportra, ez most kifejezetten nehéz. A válság után minden nemzet igyekszik szűkíteni a költségvetésén, ez természetesen hat a sportszektorra is. Azonban az ágazat szerencséje, hogy éppen a válság után életbe lépett Lisszaboni Szerződés hangsúlyozza fontosságát. A biztos asszony véleménye szerint mindenképpen kell, hogy az uniónak legyen sportköltségvetése, és szorgalmazza a pénzügyminiszterek és a sportminiszterek együttműködését a kérdésben.

Sportminiszteri értekezlet (Gödöllő) 2Az újságírók kérdései közül az egyik legérdekesebb arra vonatkozott, hogy hogyan lehet egységes platformra jutni az unióban a prioritások tekintetében, ha annyira eltérő paraméterekkel jellemezhetők a különböző országok, mint a szabadidő-sportolók aránya. Czene államtitkár úr válaszában elmondta, hogy pontosan arra jutottak a sportminiszterek a kétnapos tárgyaláson, hogy a preventív gondolkodást kell sulykolnunk. Vagyis azért kell az aktív sportolók százalékos arányát növelni a társadalomban, azaz megpróbálni hasonlóan magas százalékokat Európa-szerte elérni, mert így tehetünk a társadalom tagjainak egészségéért. Ugyanez igaz a doppingkérdésre is: ott is a megelőzés a fontos, melyben hatalmas szerepe lehet a jövőben a médiának is. Éppen ezért a sajtótájékoztató után is készségesen állt a biztos asszony és államtitkár úr is a média képviselőinek rendelkezésére, hogy személyes interjúk keretében válaszoljanak a kétnapos tanácskozással kapcsolatos kérdésekre.

(fotók: Sportért Felelős Államtitkárság, eu2011.hu)

Bardocz-Bencsik Mariann

Nagy Huszár Anikó kutatási témájának ismertetése

Nagy Huszár Anikó kutatási témájának ismertetése

Nagy Huszár Anikó PhD hallgató kutatási témájának ismertetése 2011. február 28-án 13 órakor lesz a Tanácsteremben.  A téma címe: Intervenciós programok a munkahelyi sport területén, egészséges munkavállaló az egészséges munkahelyeken. Témavezetője: Dr. Ozsváth Károly, egyetemi docens
Dr. Varga-Pintér Barbara házi vitája

Dr. Varga-Pintér Barbara házi vitája

Dr. Varga-Pintér Barbara PhD hallgató házi vitája 2011. február 28-án 11 órakor lesz a Tanácsteremben. Téma címe: Az állóképesség, terhelhetőség, megküzdési lehetőségek vizsgálata harcművészeteket gyakorlók körében. Témavezetője Dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár.
Az Európai Úszószövetség elnökének látogatása

Az Európai Úszószövetség elnökének látogatása

Nory KruchtenA TF-re látogatott az Európai Úszószövetség, a LEN elnöke, Nory Kruchten. A magas rangú sportvezető az EU Sportminiszterek Tanácskozásán vett részt Budapesten, és szoros programjába beiktatta intézményünkön folytatott megbeszéléseit.

Elnök urat Dr. Tihanyi József professzor úr, a TF dékánja látta vendégül, a tanácskozáson részt vett továbbá Dr. Sós Csaba, az Úszás és Vízi Sportok Tanszék vezetője, Dr. Tóth Ákos tanár úr, és Bardócz Bencsik Mariann, a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság munkatársa.

Kruchten úr hamarosan ismét hazánkba érkezik, mégpedig áprilisban, amikor is részt vesz a TF-en rendezendő Nemzetközi Úszásoktatói Konferencián, a „1st LEN Learn to Swim Seminar 2011, Budapest (HUN)” című rendezvényen.

(kép: LEN Magazine)

Budapesten találkoztak az európai sport képviselői

Budapesten találkoztak az európai sport képviselői

EU Sport Forum 2011Február 21-én és 22-én Budapesten adtak egymásnak randevút az európai sport képviselői. A Corinthia Hotelben megrendezett keddi sajtótájékoztató házigazdája Czene Attila sportért felelős államtitkár volt. A sajtórendezvényen jelen volt Androulla Vassiliou asszony, sportért felelős európai biztos és szóvivője Dennis Abbott az Európai Bizottság képviseletében. Az Európai Parlamentet Ivo Belet, az intézmény Oktatási és Kulturális Bizottságnak tagja képviselte. Szintén megjelent David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA Főigazgatója.

A biztos asszony rövid tájékoztatójában kiemelte, hogy a Sport Fórum egy kitűnő lehetőség a sport képviselői számára, hogy nyitott párbeszéd formájában cseréljenek eszmét az új kihívásokról, melyekkel a szektor szembenéz. Hangsúlyozta, hogy a január 18-án elfogadott kommünikében szereplő ajánlások a jövőre nézve nemcsak a tagállamoknak, de az Európai Uniónak is fontosak, így különösen fontos a közleményben megfogalmazott célok elérésében az EU hozzáadott értéke. Kiemelte, hogy a jövőben uniós szinten különös figyelmet fognak fordítani a játékosok átigazolásának kérdésére, az imázsjogok védelmére, a sportszervezetek vezető pozícióiban a nők számának emelésére, valamint az EU-s szinten zajló társadalmi párbeszédre. Szintén hangsúlyozta, hogy nagyszerű eredményeket ért el az előkészítő intézkedések harminc projektje, melyek közül kilencben az unió soros elnöke, Magyarország aktív szerepet játszik.

Czene államtitkár úr a magyar elnökség sportbeli kötelességeire irányította a figyelmet. Elsősorban arra, hogy 2011. májusában egy közös állásfoglalást kell elkészíteni, melyben összefoglalnák a legfontosabb közös európai célokat és prioritásokat a szektorban. Ezen menetrend tető alá hozásában kiemelt szerepe van a magyar elnökségnek, illetve abban is, hogy megfelelően készítse elő a továbbhaladás lehetőségét a következő elnöklő országnak, Lengyelországnak.

Újságírói kérdésre válaszolva Androulla Vassiliou asszony elmondta, hogy a játékosátigazolásokról tanulmányt fognak készíteni a jövőben, hogy feltérképezzék a témakört.

Az államtitkár úr és a biztos asszony hamar elköszönt a sajtótájékoztatón megjelentektől, de távozásuk igazolt volt: az unió sportminiszterei éppen a sajtórendezvény közben érkeztek meg a helyszínre, hogy együttes ülésen vegyenek részt a Sport Fórum résztvevőivel.

Bardocz-Bencsik Mariann

(fotó: Pelsőczy Csaba | kormany.hu)

A TFSE Atlétika szakosztály eredményei

A TFSE Atlétika szakosztály eredményei

2011. évi fedett pályás atlétikai bajnokság (Budapest, SYMA Csarnok, 2011. február 19-20.)

Férfiak

  • 400 m
    • 2. hely Kolossváry István
    • 11. hely Kámán Bálint
  • 800 m
    • 9. hely Gyenei Kristóf
    • 12.  hely Gyüszi Dávid
  • 4x400 m
    • 3. hely TFSE (Kámán Bálint 86, Dózsa László 89, Gyüszi Dávid 90, Kolossváry István 88)
  • Magasugrás
    • 5. hely Csicsely Dávid
Nők
  • 60 m "B" döntő
    • 3. hely Kiss Gabriella
  • Rúdugrás
    • 4.hely Balogh Katalin
    • 8. hely Lohn Angéla
  • Távolugrás
    • 3. hely Bogár Lilla
    • 15. hely Éger Patrícia
  • Hármasugrás
    • 10.  hely Éger Patrícia
  • Távolugrás
    • 13. hely Diós Bence

Találkozó a pozsonyi Comenius Egyetem képviselőivel

Találkozó a pozsonyi Comenius Egyetem képviselőivel

Február 2-án a TF-re látogatott a pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának három képviselője.

Az út célja a kapcsolatfelvétel volt, az ismerkedés. A találkozó első részében Dr. Tihanyi József dékán úr köszöntötte a megjelent vendégeket: Dr. Miroslav Holienka dékán urat, Petronela Kadicová dékánhelyettes asszonyt, valamint Laczó Jenő egyetemi docenst. Ezt követően mindkét intézmény ismertette képzési programjait és a bolognai rendszerrel kapcsolatos tapasztalatait.

A tárgyalás során szó esett jövőbeli együttműködési lehetőségek feltárásáról is. Így volt szó jövőbeli együttműködésről diákcsere-lehetőségekről is. A beszélgetés érintette a PhD. képzési struktúrákat és az ebben való kooperáció lehetőségét is.

A TF éttermében elköltött munkaebéd után Dr. Kozsla Tibor és munkatársai mutatták be a TF európai uniós projektjeit, és itt is számos ötlet vetődött fel a közös munkára. Az uniós ügyek megtárgyalása után Dr. Radák Zsolt tudományos dékánhelyettes úr is csatlakozott a tárgyalókhoz, és vele kiegészülve fogalmazták meg a résztvevők a megbeszélés legfontosabb eredményeit. A napot egy munkavacsora zárta.

A kapcsolatfelvétel tehát sikeres volt, és reméljük, hogy számos közös szakmai programban ölt testet az jövőben.

Kiváló diákkörösök

Kiváló diákkörösök

Örömmel tudatjuk, hogy két hallgatónk, Marton Orsolya (témavezetője: Dr. Radák Zsolt) és Görög Dóra (témavezetője: Dr. Ökrös Csaba) elnyerte a Semmelweis Egyetem Kiváló Diákköröse kitüntetést.
Az adó 1%-a

Az adó 1%-a

Tisztelt adózók!

A Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány célja a TF irányításával folyó sportszakember képzés szellemi, erkölcsi és anyagi támogatása, a tanuló ifjúság - különösen a hátrányos helyzetű fiatalok - segítése, az egyetemi sporttevékenység felkarolása, a tudományos kutatás elősegítése és támogatása, a TF távlati céljainak segítése, nemzetközi hírnevének öregbítése.

Céljaink eléréséhez támogatásra van szükségünk.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Alapítvány az  adomány és annak célszerinti felhasználására a társasági adóról és az osztalékadóról szóló módosított 1996. évi LXXXI. törvény 4. § -ának 1/a. pontjában meghatározott és a törvény 7.§. (1) bekezdésének z) pontja szerinti adóalap csökkenésre jogosító feltételeknek megfelel.

Kijelentjük továbbá, hogy szervezetünk kiemelten közhasznú szervezet.

Amennyiben céljaink megvalósításához hozzájárulnak, kérjük adójuk 1 %-át ajánlják fel a Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítványnak!

Alapítványunk adatai:

  • Név: Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány
  • Székhely: Budapest, 1123. Alkotás u. 44.
  • Nyilvántartási szám: 1031
  • Bejegyzési (lajstrom) szám: 8.P.K 64712/2
  • Adószám: 19014795-2-43
  • Számlaszám: UniCredit Bank Rt. 10918001-00000423-22170001
  • Jogállása: kiemelten közhasznú
Köszönjük, hogy támogatja céljainkat!

Tudományos ülés

Tudományos ülés

A Magyar Sporttudományi Társaság és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya tisztelettel meghívja a Magyar Tudományos Akadémián rendezendő tudományos ülésre:

A fittség mértéke, mint a metabolikus megbetegedések rizikóját befolyásoló tényező

  • A konferencia helye: MTA Felolvasóterem (1051 Bp. Roosevelt tér 9. I. em.)
  • A konferencia időpontja: 2011. február 23. szerda, 14:00-17:00
  • A konferencia levezető elnöke: Apor Péter (Magyar Sporttudományi Társaság)
Program
  • 14:00  Tóth Miklós: Köszöntő | Apor Péter:  Bevezető
  • 14:15 Molnár Miklós, Rosivall László (Semmelweis Egyetem  Kórélettani Intézet) - Mozgás, Sport, Atherosclerosis
  • 14:30 Martos Éva (Magyar Sportorvos Társaság) - A fizikai aktivitás szerepe a gyermek,- és a felnőttkori elhízás megelőzésében
  • 14:45 Tabák Ádám (Magyar Diabetes Társaság) - A fizikai aktivitás mértéke, mint a cukorbetegség rizikófaktora
  • 15:00  Bálint Géza, Áts Katalin (Csont és Ízület Évtizede Alapítvány 2011-2020) - A fittség hiányának szerepe az ízületi károsodások és a csontbetegségek kialakulásában
  • 15:15 Szünet
  • 15:30 Lénárt Ágota (Magyar Sporttudományi Társaság) - A pszichiátriai megbetegedések, a stressz és a fizikai aktivitás kapcsolata
  • 15:45 Kaló Zoltán, Vokó Zoltán (ELTE, Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont) - A rendszeres testmozgás egészség-gazdaságtani kérdései
  • 16:00 Ács Pongrác, Paár Dávid, Hécz Roland (Magyar Sporttudományi Társaság) - A metabolikus betegségek pénzügyi terhei és megtakarítási lehetőségei az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésében
  • 16:15 Monspart Sarolta (Nemzeti Szabadidősport Szövetség) - A fittség helyzete és megszerzésének lehetőségei Magyarországon
A részvétel ingyenes!

Minden érdeklődőt szívesen látnak a konferencia szervezői és rendezői: a Magyar Sporttudományi Társaság és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya.

Tekintettel a férőhelyek korlátozott számára, részvételi szándékát kérjük visszajelezni on-line (www.sporttudomany.hu) vagy e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!