2010. december

A 70 éves Kiss László köszöntése

December 11.-én a Magyar Úszó Szövetség és a TF úszás tanszéke a TF Hepp Ferenc termében nagy sikerű ünnepi konferenciát rendezett, amelyen a magyar úszósport legendás versenyzőjét, edzőjét és jelenlegi szövetségi kapitányát Kiss László mesteredzőt köszöntötték 70. születésnapja alkalmából.

A rendezvényt Dr. Sós Csaba tanszékvezető nyitotta meg, majd Barabás Kis Zoltán színművész (az ünnepelt veje) olvasta fel Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr levelét a kapitánynak. Ezt követően verset szavalt, majd Kovács Ágnes olimpiai bajnok köszöntője következett. Utána külföldi tartózkodása miatt távollétében Gyárfás Tamás MUSZ Elnök üdvözletét tolmácsolták az ünnepeltnek. Güttler Károly, Molnár Zoltán (MOB főtitkár) személyesen, Tihanyi József (karunk dékánja) külföldi távolléte miatt videóról gratulált Kiss Lászlónak. Ezután Dr. Tóth Ákos (ny. tanszékvezető) erre az alkalomra készített filmjének első részét mutatták be (Kiss László: az edző). A film után az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina fejezte ki háláját és megható ajándékkal kedveskedett mesterének.

Az Úszás Tanszék meglepetéssel készült: Bródy János zenész legenda köszöntötte személyesen a sport legendát. A „Ha én rózsa volnék”, és a „Boldog születésnapot” című számait a helyszínen adta elő, hatalmas sikerrel.

A következőkben a világhírű, külföldön élő magyar úszóedző, Nagy József levelét olvasták fel, amelyet Kanadából küldött a jeles alkalomra korábbi edzőjének és mentorának. Ruza József, a MUSZ főtitkára, Dr. Hargitay András, a magyar úszósport történetének első világbajnoka, később kapitánya, Turi György, az ünnepelt szakmai örököse, Dr. Sós Csaba, mint korábbi kollégája és az Úszás Tanszék vezetője szintén a helyszínen gratulált és idézte fel közös munkájuk egy-egy izgalmas, emlékezetes pillanatát. Ezt követően Dr. Tóth Ákos (ny. tanszékvezető) erre az alkalomra készített filmjének második részét (Kiss László: a kapitány) mutatták be.

A mintegy másfél órás program végén a meghatott ünnepelt mondott pár szót és a jelenlévők ajándékainak és köszöntésének fogadása után pezsgővel koccintott azokkal, akik megtisztelték jelenlétükkel.

Sok boldogságot, sikert és egészséget kapitány!

A 70 éves Kiss László köszöntése

Dr. Tarnawa Ferdinánd búcsúztatása

Értesítjük a honlap látogatóit, hogy Dr. Tarnawa Ferdinánd búcsúztatása 2010. december 21. 9.00 órakor lesz a Farkasréti temető ravatalazójában.

Dr. Tarnawa Ferdinánd búcsúztatása

A Semmelweis Egyetem "Jó tanuló - Jó sportoló" pályázata

Felhívjuk a hallgatók figyelmét a Semmelweis Egyetem "Jó tanuló - Jó sportoló" pályázatára, melynek beadási határideje 2010. december 10. (péntek), 16 óra.

Pályázatot nyújthatnak be:

  • a Semmelweis Egyetem beiratkozott nappali tagozatos, graduális képzésben részt vevő hallgatói,
  • tanulmányi átlageredményük a pályázást megelőző két szemeszterben 4.00-nél magasabb,
  • fegyelmi büntetésük nem volt, illetve annak hatálya alatt nem állnak,
  • a pályázat kiírását megelőző két tanulmányi félévben a szabályzatban meghatározott sportbeli követelményeket dokumentáltan teljesítették.
Bővebben itt.

A Semmelweis Egyetem "Jó tanuló - Jó sportoló" pályázata

Elhunyt dr. Tarnawa Ferdinánd

Életének 82. évében elhunyt dr. Tarnawa Ferdinánd, aki 1970-71 között a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, 1974-75 között a férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt.

Tarnawa tanár úr 1953-ban szerzett testnevelő tanári diplomát és edzői oklevelet a Testnevelési Főiskolán. Ezt követően egészen nyugdíjba vonulásáig – 1991 - a TF tanára volt. 1967-ben kapta tanszékvezetői megbízatását a Sportjáték tanszék élére. Kiss László és Porubszky László kollegáival írták az első olyan röplabdázás tankönyvet, mely a sportág technikáját, taktikáját és oktatását rendszerbe foglalta. Kiváló közösségformáló erényekkel rendelkezett, melyekre az általa irányított Sportjáték tanszék valamennyi dolgozója, oktatója tisztelettel és hálával emlékezik. Olyan emberi és szakmai értékeket adott a tanítványainak, kollegáinak, melyek meghatározóak és kitörölhetetlenül jelen lesznek mindnyájunk életében és lelkében.

Fájdalmunkban némi vigasz, hogy minket is gazdagít életműve, amely által, ha nem enyhül is a fájdalom, de könnyebb azt elviselni. Tanár, pedagógus ember volt a szó legnemesebb értelmében, akire a tanítványai mindig emlékezni fognak. Vezetőként igényes volt beosztottaival szemben, de csak annyit követelt meg a kollegáitól, amennyit elérhetőnek, elvégezhetőnek látott. Edzői munkájában is a céltudatosság, szorgalom, jellemezte.

Folyamatosan fejlesztette tudását. Tanítványai rajongásig szerették.

Edzői pályafutása során mindig hű maradt a TFSE férfi röplabda csapatához – 1958-1991 között, egészen nyugdíjba vonulásáig csak TFSE edző volt -, függetlenül attól, hogy milyen osztályban szerepelt az együttes.

1974-75 között a férfi felnőtt röplabda válogatott szövetségi kapitányaként Európa Bajnokságon irányította a nemzeti csapatot. A magyarországi röplabdázás szakmai kialakulásának, fejlődésének egyik jelentős személyisége volt. A TF egyetemi doktori címét 1985-ben kapta meg. Munkássága során többek között olyan kiváló tanárokat, edzőket nevelt, mint Dunszt Ferenc, Beregszászy Szabolcs, Kiss László, Hera Gábor,  Garamvölgyi Mátyás, Borosnyai Sándor, Kovács József, Nagy István, Rigler Endre, dr. Lantos Csaba, Róka Gaston, Szekér László, Bodrogi Attila, Dunszt István, Torma Ágnes, Góczi Árpád, Őry Tamásné, Vasicsek János, Botos Ferenc, Balázs István, Járosi János, Prouza Ottó, Vocskó György, Illés László, Stevik Péter, Nagy Péter, Simonné Kutas Zita, Fodor Ákos, Karagics Mátyás, Demeter György, Kovács Károly, Schadek Ferencné, Rapcsányi István, Németh Lajos, Ruffing Péter, Kelemen György, Szabó István, Katona János, Nagy Péter, Szappanos Tibor, Novák László, Hönig László.

Köszönjük, hogy voltál nekünk! Emlékedet örökre megőrizzük!

A Sportjáték tanszék nevében: Németh Lajos

Elhunyt dr. Tarnawa Ferdinánd

Szentpéteri Klára kiállítása

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára szeretettel meghívja Önt a TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0023 Semmelweis Tudáshálózat projekt keretében szervezett,

Szentpéteri Klára szobrászművész, volt oktatónk "Grácia - egy testnevelő tanár statikus gyakorlatai a képzőművészetben" című kiállításának megnyitójára.

A megnyitóbeszédet tartja: prof. dr. Tihanyi József dékán. A művész életútját bemutatja: dr. habil. Hamar Pál tanszékvezető.

Az esemény ideje: 2010. december 9., 13. óra.

Az esemény helyszíne: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest, Alkotás u. 44. , a könyvtár olvasóterme.

Projekt megnevezése: TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0023 Semmelweis Tudáshálózat Projektesemény megnevezése: kiállítás Kedvezményezett megnevezése: Semmelweis Egyetem

Szentpéteri Klára kiállítása

Major Zsuzsanna PhD kutatási téma ismertetése

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Major Zsuzsanna 2010. december 9-én 10 órakor az Új épület II. em. Orvosi Tanszéken ismerteti PhD kutatási témáját "A vegetatív tónus vizsgálata szívfrekvencia-variabilitással és az echocardiográfia szerepe sportolók edzettségi és kondicionális állapotának meghatározásában" címmel. Témavezetője: Dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár.

Major Zsuzsanna PhD kutatási téma ismertetése

Nyílt nap! (január 8.)

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a TF 2011. január 8-án szombaton rendezi Nyílt Napját a Dr. Bácsalmási Péter Atlétika csarnokban (Budapest XII. Alkotás u. 44. Új épület).

A nyílt nap programja:

  • 10,00 kapunyitás
  • 10,00 bemutató film
  • 10,30 megnyitó és tájékoztató előadás
  • 11,30 szakok bemutatása (fórum)
  • 12,15 a TF bemutatása
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyílt nap! (január 8.)

Vitaverseny Brüsszelben

November 25-én és 26-án Brüsszelben az Európai Parlament adott otthont a III. EU Negotiation Moot Szimulációs Versenynek. A megmérettetésre négy ország egyetemeiről érkezett a több mint nyolcvan versenyző. Franciaországból az igen rangos Sciences-Po-ról, az Egyesült Királyságból két egyetemről – az UCL-ről és Surrey-ből -, míg Németérországból Jénából. Magyarországról számos felsőoktatási intézményből jelentkeztek hallgatók a két napos szimulációra. Sok volt a jogászhallgató, akadtak közgazdászok, nyelvszakosok, és volt egy hallgató a TF-ről is. A versenynek egyébként Magyarországon nagy hagyománya van, amit talán az mutat a legjobban, hogy hazánkban az országos vetélkedőt immáron ötödik alkalommal rendezték meg november elején.

A játék kitalálója is magyar: Polner Gergely, az Európai Parlament munkatársa, illetve a magyar elnökség egyik szóvivője fejéből pattant ki a gondolat, hogy egy verseny keretében lehetőséget kellene biztosítani Európa fiataljainak arra, hogy megismerkedjenek az Unióban zajló döntéshozatali mechanizmussal.

Így az első brüsszeli napon a Tanácsot, a második napon a Parlamentet szimulálták a részvevők, és a pénzügyi válságból való kilábalást segítő intézkedéscsomagról vitáztak.

A versenyen először képviseltette magát a Semmelweis Egyetem. Bardocz-Bencsik Mariann elsőéves sportmenedzser szakos hallgató a parlamenti napon csapatával az előkelő második helyet érte el.

Vitaverseny Brüsszelben

OTDK jelentkezés

Az Országos TDK-ra a jelentkezés összetett és időigényes. Kérek mindenkit, hogy figyelmesen olvassa át a levelet, mivel esetleges hiány esetén sajnos valóban nincs módunk segíteni!

Jelentkezési határidők:

OTDK jelentkezés