Olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózócsillagaink szereztek diplomát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nagy sikerű mesterképzésén.
Barka Emese, Repka Attila, Komáromi Tibor, Bácsi Péter, Módos Péter, Farkas Gábor. Világhírű és sikeres sportolók végezték el a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a mesterképzést birkózásban, az első évfolyamban olimpiai és világbajnok versenyzőink is tanultak. Barka Emese Európa-bajnok, Repka Attila olimpiai és Európa-bajnok, Komáromi Tibor világ- és Európa-bajnok, valamint olimpiai ezüstérmes, Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok, Módos Péter bronzérmes világ- és Európa-bajnokságon, illetve olimpián egyaránt, Farkas Gábor pedig jelenleg keretedző a válogatottnál és tanársegéd a Küzdősportok Tanszéken.
„Kétéves volt a mesterképzés, a most végzettek előzőleg a BA-képzésen vettek részt, vagyis öt évig a TF-en tanultak – mondta megkeresésünkre dr. Németh Endre, a Küzdősportok Tanszék vezetője, aki Takács Ferenccel együtt vizsgáztatta a hallgatókat. – Világklasszisok sora tanult nálunk, erre igazán büszkék lehetünk, mert ez markánsan jelzi a TF rangját. Repka Attila 55, Komáromi Tibor 58 éves, a rendkívüli terheléstől tönkrementek az ízületeik, mégis megcsinálták a kötélmászást a képzés részeként. Mindketten mondták nekem, mennyire sajnálják, hogy csak most nyílt lehetőségük elvégezni a mesterképzést, s nem húsz évvel ezelőtt. Végzőseink óriási nevek a sportágban, sikert sikerre halmoztak, de nem a nevüknek köszönhetően végezték el a képzést, hanem mert nagyon akarták, hihetetlenül odatették magukat, mindent beleadtak.”
A záróvizsgán megjelent Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja. Nagyon tetszett neki, amit látott és hallott, egyúttal hangsúlyozta: kiemelt stratégiai partnerként tekintenek a TF-re, s szeretnék, hogy minden évben induljon edzőképzés.
„A vívók hasonló képzésén Somfai Péter, Boczkó Gábor és Nemcsik Zsolt is végzett már a TF-en, ők ugyancsak klasszis magyar sportolók, akik már az edzői szakmában is márkanévnek számítanak. Jelzésértékű, hogy a Magyar Vívó Szövetségnél is TF-es szakedzői diploma birtokában juthatnak a szakemberek a legmagasabb fizetéshez” – tette hozzá Németh Endre.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001