A 2018/2019-es tanév II. félévére a Testnevelési Egyetem Tanulmányi Hivatala ezúton pályázatot hirdet sportszakmai ösztöndíj folyósításának igénylésére.
Minden nappali és levelező tagozatos hallgató számára, aki a TFSE valamelyik szakosztályában aktívan sportol (azaz állami ösztöndíjas és költségtérítéses hallgatóknak is) a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete pályázatot tesz közzé a Testnevelési Egyetem hallgatói részére kiemelkedő sporttevékenységük támogatására, ösztönzésére.
Tisztelt Hallgatók! A 2018/2019-es tanév II. félévére a Testnevelési Egyetem Tanulmányi Hivatala közzéteszi a következő pályázatot a nappali tagozatos, államilag finanszírozott felsőfokú szakképzésben, alap-, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésen, valamint doktori képzésben részt vevő hallgatók részére: Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázat.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete vezetőjének és a Országgyűlés Elnökének pályázati felhívása az Európai Unióval kapcsolatos témák kidolgozására felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára.
A TFSE és a HÖK közösen meghirdeti a Jó tanuló - jó sportoló pályázatot a 2018/19-es tanév II. félévére.
A Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíjra vonatkozó pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók számára, államközi egyezmények keretében megvalósuló külföldi részképzésre, a 2019/20-as tanévre, Stipendium Hungaricum országokba.
A Testnevelési Egyetem (továbbiakban: Egyetem, vagy Bérbeadó) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 24. §-a és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti versenyeztetési eljárás keretében nyílt pályázatot hirdet öt + öt év időtartamra a Testnevelési Egyetem (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) területén lévő helyiség mintegy 2000 adagos konyha, étterem valamint büfé, valamint a Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium [(1125 Budapest, Diana utca 35-37.), továbbiakban: Iskola] területén lévő büfé üzemeltetés céljából történő bérbe adására.
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001