Úszószeminárium a TF-en
2011. április 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az Európai Úszó Liga (LEN), a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara - közhasználatú elnevezéssel a TF -, s a Magyar Úszó Szövetség szervezésében rendezik meg szombaton és vasárnap Budapesten az első LEN Learn to Swim (Tanulj úszni) nemzetközi szemináriumot.

Az Alkotás úti TF-központban zajló konferencia, amelyre 15 országból várják a nemzeti szövetségek képviselőit, valamint sportegyetemek oktatóit, a magyar szakemberek éves továbbképzése is lesz egyben.

A nemzeti programokat bemutató, illetve az úszásoktatás módszertanával foglalkozó előadásokat brit, holland, dán, szlovén szakemberek tartják, de szót kap Sós Csaba, a TF Úszás és Vízi Sportok tanszékét vezető docens, és hivatali elődje, Tóth Ákos docens is.

Az esemény fővédnöke Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, védnöke Tihanyi József, a TF dékánja, az olimpiai aranyérmes Kovács Ágnes, a tanintézmény Nemzetközi és Stratégiai Igazgatóságának tagja és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

forrás: mti.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!