Ugrás a tartalomra

Az Aging Cellben jelent meg Torma Ferencnek, a TF kutatójának tudományos publikációja

2024. március 12. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Torma Ferenc, a Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ munkatársa volt az egyik társszerzője az Aging Cellben megjelent, a bélflóra és az öregedés kapcsolatát vizsgáló közleménynek.

„A bélmikrobiom változásainak összefüggése az epigenetikus korgyorsulással és a fizikai erőnléttel” (Alterations of the gut microbiome are associated with epigenetic age acceleration and physical fitness) címmel jelent meg nemrég az a tudományos közlemény az Aging Cell folyóiratban, amelynek egyik első társszerzője Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem  Molekuláris Edzésélettani Kutató Központjának tudományos segédmunkatársa. A közlés másik, első szerzője Kerepesi Csaba, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI) kutatója.

A Molekuláris Edzésélettani Központ legújabb cikke a megjelenés előtt is komoly érdeklődést váltott ki, hiszen a New Scientist és az Euronews is beszámolt róla, illetve riportot is készített a cikk szeniorszerzőjével, dr. Radák Zsolttal. A közlemény legfontosabb felfedezése, hogy a mikrobiom közvetlen módon befolyásolja az életmódfüggő öregedésfolyamatot a DNS-metiláción keresztül.

A cikk szerzői azt állítják, hogy az emberi mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedés gyorsaságával. A biológiai életkort mesterséges intelligencia alapú, úgynevezett epigenetikai órák mérik, amelyek képesek az öregedési folyamat mérésére, továbbá betegségek, illetve a halál előrejelzésére. A magasabb edzettségi fokot a szerzők lassabb öregedéssel és egészségesebb élettel hozzák összefüggésbe. A mikrobiom – például a bélflóra – különféle betegségek és az öregedés hatására változik, mégis, eddig ismeretlen volt kapcsolata az epigenetikai öregedésórákkal.

A szerzők között találjuk még az egyetem több munkatársát, így Jókai Mátyást, Babszki Gergelyt, Koltai Erikát és Radák Zsoltot. 

Az eredeti, angol nyelvű közleményt ide kattintva olvashatjuk el.