Kutatói csúcstalálkozó a szívre fókuszálva
2022. április 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Nagyszabású eseménynek ad otthont péntektől vasárnapig a Semmelweis Egyetem, ott rendezik ugyanis a Frontiers in CardioVascular Biomedicine elnevezésű konferenciát. Az Európai Kardiológiai Társaság, amelynek harmincezer tagja van, kétévente hozza tető alá ezt a csúcsok csúcsa konferenciát a kardiológia alapkutatói részvételével. Jelentős elismerés hazánknak, hogy a házigazdája lehet ennek a nemzetközi eseménynek.

Kutatói csúcstalálkozó a szívre fókuszálva

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet két szaktekintély is képviseli majd, dr. Szelid Zsolt sportkardiológus, valamint Dr. Koller Ákos, a TF professzora – vele beszélgettünk.

„Öt évvel ezelőtt pályáztam meg a konferencia magyarországi rendezését, és már 2020-ban megcsinálhattuk volna, ha nem szól közbe a pandémia – mondta megkeresésünkre a Szent-Györgyi Albert Orvosi-díjas professzor. – Az idén februárban aztán szervező társammal, prof. Ferdinándy Péterrel, a Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettesével gondoltunk egy merészet, és elkezdtük személyes jelenléttel hirdetni a konferenciát, mégpedig azért, mert a kutatói kapcsolatok ápolása vagy újak kialakítása hamvába holt ötlet online formában. Szerencsére igazunk lett, nincsenek jelenleg idehaza megszorítások, úgyhogy jöhettek, jöhetnek a külföldi kollégáink.”

És jönnek is. A szakma képviseletében mintegy 400-an érkeznek a konferenciára, és nem csupán Európából, hanem még az Egyesült Államokból is. Sajnos néhány Japán résztvevő lemondta, mások elkapták a covidot. S persze lesznek magyar előadók, 40-nél is többen, fiatalok és tapasztaltak egyaránt.

„Két sportszekciót is sikerült megszerveznem, nagyszerű előadóink és előadásaink lesznek, a szív keringésével és működével kapcsolatos új mechanizmusokról, amelyek hasznosíthatók lesznek a fokozott teljesítmény létrehozásában, sőt a rehabilitációban, illetve a prevencióban is” – tette hozzá Koller Ákos, aki természetesen maga is tart majd előadást, mégpedig arról: hogyan javítja a koronária keringését a rendszeres sportolás?

Természetesen a Covid-19 betegségről is szó lesz, hiszen sok sportoló és edző is átesett rajta az elővigyázatosságok ellenére, és bizony mintegy 15 százalékban elhúzódó betegséggé válhat, fáradtsággal, feledékenységgel, szív és egyéb szervi problémákkal.

A 6. alkalommal megrendezendő Frontiers in CardioVascular Biomedicine konferencia megnyitója pénteken kora délelőtt lesz, a rendezvény vasárnap várhatóan 13 óra körül ér véget. A külföldi kollégákra a szakmai előadásokon és baráti beszélgetéseken kívül szombaton dunai hajózás is vár – mert ahogyan a kollégák szokták mondani: Budapest csodálatos.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!