Tudományos hírek

Koller Ákos és „kutatócsapata” világhírű szaklapban publikált

Kiemelten fontos összefoglaló közlemény jelent meg az ESC, vagyis az Európai Kardiológusok Társasága tudományos szaklapjában, aminek vezető szerzője Dr. Koller Ákos, a Testnevelési Egyetem emeritus professzora.

Koller Ákos és nemzetközi kutatócsapata világhírű szaklapban publikált

Koller Ákos a 2018 Nemzetközi TDK-n

Többek között német, szerb, spanyol amerikai és magyar kutató is részt vett a cikk megírásában. Ez a szaklap világszerte ismert és elismert, rendkívül nehéz úgymond bekerülni (2020-as impact faktora 10.787). Első lépésként a szerzők vázlattal álltak elő, amit az ESC szigorú bizottsága megvizsgált és csak annak engedélyezését követően láthattak neki a munkának.

„Két évig tartott a közös munka, a cikk elkészítése – mondta megkeresésünkre Koller Ákos. – Az ESC egyik munkacsoportjának voltam az elnöke, amikor elkezdtük, jelesül azé, amelyik a koronária mikrocirkulációval és annak kórélettanával foglalkozik. Nos, ez a közlemény ennek a munkacsoportnak az úgynevezett véleménycikke, amelyben leírjuk, hogyan adaptálódik a koronária keringés az aerobik sportoláshoz, azért, hogy kiszolgálja a szív megnövekedett oxigén és tápanyag igényét. Mert ha nem tudja kiszolgálni, akkor nagy baj van...”

A TE professzora hozzátette: nagyszerű és látványos ábrákkal kiegészítve szemléltették a cikkben leírtakat, amelynek alfája ómegája egy olyan igazság, amely érvényes az élet különböző szintjeire: a kiszolgáló és a fogyasztó egészséges aránya. Hiszen a koronária erek úgy viszonyulnak a szívizomhoz, mint az úthálózat a városhoz, az eladó a vásárlóhoz, az egyetem a hallgatókhoz, az orvos a betegekhez: ki kell azt szolgálnia.

„Megírtuk és a mai tudásunk alapján összefoglaltuk azokat az élettani, sejtszintű és molekuláris mechanizmusokat, amelyek a sportoláskor aktiválódnak, és amelyeken keresztül az edzésmunkával el tudjuk érni mindazt, amit szeretnénk a szív keringési rendszerében. Ez a cikk mechanisztikus alapját szolgálhatja egy magas szintű edzésterv kialakításához élsportolók részére, vagy például ahhoz, hogy egy ötven-ötvenöt éves embernek mit célszerű sportolnia, hogy a szívét rendben tartsa. Röviden a lényeg: ha a koronária erek párhuzamosan fejlődnek a szívizommal, nyugodtan lehet terhelni az egyént. S a másik, ami a cikk utolsó három szava: exercise is medicine, vagyis a sport gyógyszer”  – húzta alá Koller Ákos.

A TE professzora végezetül elmondta: a világhírű szaklapban megjelent írást már tananyagként is bevezették a Sport és Szív kurzusnál, amely a Testnevelési Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen közös kurzusa.

„Éppen most fejeztük be a kurzust, amikor hívott, mintegy hatvanan voltak, fiatalok, lelkesek, sportra készen. Még az én szívem is megdobbant.”

publikáció,sporttudomány,Koller Ákos,mikrocirkuláció,kardiológia,Európai Kardiológusok Társasága (ESC)