Tudományos hírek

Sikeres konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

Sokan fogadták el Dr. Lacza Zsombor meghívását a Magyar Tudományos Akadémián tartott „A koronavírus ellenes szérumterápia eredményei és további lehetőségei” című konferenciára, amelyen megtelt a Vörösmarty-terem. Az eseményen a Testnevelési Egyetemről a házigazda tudományos rektorhelyettese mellett több vezető oktató és az oktatási rektorhelyettes, Prof. Dr. Hamar Pál is részt vett.

Az konferencián az előadók és a felszólalók olyan információkat és eredményeket osztottak meg az érdeklődőkkel és a meghívottakkal, amelyek várhatóan mindennapi munkájukban is hasznosak lesznek. Az MTA-n rendezett konferencián felszólalt vagy előadást tartott:

Prof. Dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára; Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára;  Dr. Lacza Zsombor a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese; Dr. Fodor Eszter, az OrthoSera Kft. kutatási projekt koordinátora; Prof. Dr. Jakab Ferenc, a Nemzeti Virológiai Labor vezetője; Prof. Dr. Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológai Klinikájának igazgatója és Prof. Dr. Horváth Péter, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézet igazgatója.  

Sikeres konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

Prof. Dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára (Fotók: Kovásznai Balázs)

Ahogy arról a konferencián több szempontból is szó esett: Az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány világszerte komoly kihívások elé állította az orvosokat és a kutatókat. Idehaza a járvány elleni küzdelemben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott projektek egyike vérplazma-terápiával tette lehetővé a fertőzöttek hatékony kezelését. Dr. Lacza Zsombor vezetésével az OrthoSera kutatócsoport, komoly egyetemi támogatással eddig mintegy 500 plazmabeadást hajtott végre sikeresen, ezzel több száz súlyos fertőzött gyógyulásához járult hozzá.

Sikeres konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese 

A projekt a magyar állam támogatásával, egyetemek és független orvosi kutatócégek összefogásában valósult meg és vált sikeressé. Dr. Lacza Zsombort elsőként arról kérdeztük, mit adott a konferencia a szervezőknek, a résztvevőknek?

Fontosnak tartom, hogy a TE kutatócsapatának sikerült megmutatni, hogy képesek vagyunk olyan nem várt kihívásokra reagálni, amelyek az egész társadalmat érintik. Amennyiben ebből jó eredmények is születnek, és születtek, akkor azt méltó környezetben az együttműködő partnerekkel mutassuk be a szakmai közönség számára. Ez megvalósult. Egy előremutató, szakmailag is tartalmas konferenciát rendeztünk, amit ezúton is köszönök munkatársaimnak és partnereinknek. A Testnevelési Egyetem mellett a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja, a Szegedi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem is kutatókkal, intézetvezetőkkel, ismert oktatókkal vett részt a konferencián, aminek nagyon örültem. Az elmúlt egy év azt bizonyítja, hogy a hazai biotechnológiai tudás a legsúlyosabb pandémiás helyzetekben is képes megfelelő válaszokat adni.

Sikeres konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

105 érdeklődő vett részt a konferencián 

A Testnevelési Egyetem professzora, Prof. Dr. Koller Ákos élénk vitába bonyolódott Prof. Dr. Jakab Ferenccel. Mi volt a vita lényege?

A kérdés arról szólt, érdemes-e már mos beoltani a fiatalokat, akik számára nemrég nyílt meg az oltás lehetősége. Abból is csak a mRNS-alapú. Koller Ákos azt kérdezte, van-e elegendő tudományos adat arra, ami igazolja, hogy ezt az oltást érdemes a fiataloknak beadni. Jakab professzor úgy válaszolt, hogy két lényegi adat áll rendelkezésre. Az egyik, hogy ezeket az oltásokat „kitesztelték” a populáción és engedélyezték, tehát biztonságosak és hatékonyak, a másik pedig az, hogy járvány van. Koller professzor úr konkrét eredmények iránt érdeklődött. Azt a választ kapta, az oltás nem zajlik olyan régóta, hogy alapos eredményeink legyenek, de – és én is ezt a véleményt osztom -, ha a járvány van, akkor mindent el kell követni a védekezés érdekében, hogy a gyerekek ne legyenek hordozói a vírusnak. Főképp, ha tesztelt vakcináról van szó. Egyébként ez az ajánlás egyezik a Magyar Gyermekorvosok Társaságának ajánlásával. Érdekes beszélgetés volt, vitathatatlanul.

Milyen visszajelzéseket kapott a konferencia kapcsán?

Kiderült, hogy ilyen fórumokból többre lenne szükség. Itt ugyanis szűkebb körben tudunk beszélgetni, újabb tudományos kooperációkat sikerült megbeszélni, elindítani. Több olyan érdeklődést kaptunk, melyek részleteit most tárgyaljuk és bízom benne, hogy a korábbihoz hasonló jelentősebb pályázati együttműködések alakulnak ki belőlük. Fontos lenne, hogy a Testnevelési Egyetem tudományos témákban hallassa a hangját és véleményvezérként mutassa meg magát. Mindez egyben lehetőséget teremt a kollégáknak arra, hogy együtt többet, jobbat, erősebbet hozzunk létre.

Sikeres konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

A konferencia végén 

koronavírus,konferencia,Magyar Tudományos Akadémia,Lacza Zsombor