A sport társadalmi vállalkozásairól számok nélkül
2017. április 10.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Brainsporting és a Nemzeti Sport együttműködésében újabb érdekes írás jelent meg a sportnapilap online kiadásában. A Sportgazdaságtani és Döntéstudományi Kutató Központ munkatársa, Prof. Dr. Baracskai Zoltán munkájában a sportágakra szentelt figyelmet, avagy a sportágak sikerét vizsgálta.

A sport társadalmi vállalkozásairól számok nélkül

Nyelvi lektorunk azt javasolta, hogy írott szövegben ne használjunk számokat, hanem azokat írjuk ki betűkkel. Így elkerülhető, hogy az olvasó figyelme a számokra összpontosuljon. Több kutatás is igazolja, hogy ha meglátunk egy számot, akkor abban inkább hiszünk, mint a róla leírt okoskodásban. Sőt, arra is rájöttek, hogy hihetőbb egy több tizedes jegyű szám, mint egy a tól-ig intervallum. Ezt tudják, de legalábbis jól sejtik a különböző szakterületek művelői is, és ennek nyomán viselkednek.

Az új fogalmak egy idő után vagy kitisztulnak, vagy kiürülnek. A társadalmi vállalkozás fogalma ma még homályos, talán J. Gregory Dees cikkére vezethető vissza a születése. Már ott tartunk, hogy a nyereséget, vagyis a számokat is igyekeznek belegyömöszölni a társadalmi vállalkozások fogalmi keretébe. Reméljük, hogy a jövőben, a sport társadalmi vállalkozásai nem válnak a számok által hihetőbbé.

Megvizsgáltuk a sportágakra szentelt figyelmet, avagy a sportágak sikerét. Az ötvennégy feltett kérdésre a Testnevelési Egyetem diákjainak egy része válaszolt. Elképzelhető, hogy valakinek nem tetszenek a feltett kérdések, a megkérdezettek kiválasztása vagy a mesterséges intelligencián alapuló a Doctus tudásbázisú szakértőrendszer, amivel a válaszok közötti logikai ha-akkor kapcsolatokat kerestük. Itt és most csak annyit mondhatunk, hogy bizonyosan nekünk sem tetszenének a kritizálók kérdései, interjúalanyi és számokra épülő segédeszközei.

„Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket” – mondta William Ockham. A Doctus tudásbázisú szakértőrendszer ennek az elvnek a nyomán megtalálhatja azt a néhány releváns, ha-akkor szabályt, amelyekkel jól leírható a valóság. Ha egy picit spekulálunk bármely döntésünkön, akkor rájöhetünk, hogy mindig logikát használunk. Amikor azt mondjuk, hogy egy kétméteres ember magasabb a száznyolcvan centiméter magastól, akkor is logikát használunk. Magyarán, a mérhető dolgokat is logikával vizsgáljuk. Csak azok tudnak gyors döntéseket hozni, akik kevesebb szabállyal dolgoznak. Itt és most csak néhány új tudáselemet ragadunk ki a vizsgálatunkból:

  1. Ha a sportág globális elterjedése korlátozott, és ha a bajnokság végeredménye bizonytalan, és ha a média nagy figyelmet szentel a sportágnak, akkor izgalomba hozza és úgy is tartja a társadalmat.
  2. Ha a sportág globális elterjedése korlátozott, és ha a bajnokság végeredménye teljesen kiszámítható, és ha a média nagy figyelmet szentel a sportágnak, akkor izgalomba hozza, de nem tartja úgy sokáig a társadalmat.
  3. Ha a sportág globális elterjedése teljes, és ha a média nagy figyelmet szentel sportágnak, akkor izgalomba hozza, de nem tartja úgy sokáig a társadalmat.

Talán értelmes lenne ehhez hasonló vizsgálatokkal megtalálni a sport által elindított társadalmi vállalkozások szerepét. Egy amerikai kollégám azzal dicsekedett, hogy a kvalitatív kutatásokról írt könyvében az oldalszámokon kívül nincs más szám. Talán jót tenne a sportnak is néhány számmentes kutatás.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!