Teljesítményelemzés az élsportban - konferencia felhívás
2019. május 2.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Felhívjuk a sportegyesületek, sportági szakszövetségek, utánpótlás nevelésben érintett akadémiák edzői, sportolói, teljesítményelemzői, videóelemzői, sportszakmai vezetői, tech-cégek képviselői valamint felsőoktatási intézmények oktatói, kutatói és hallgatói figyelmét a Teljesítményelemzés az élsportban című nemzetközi sportszakmai workshopra és sporttudományi konferenciára.

Teljesítményelemzés az élsportban konferencia felhívás (ISPAS)Időpont és helyszín: 2019. szeptember 11-13., Budapest, Hotel Benczúr.

Gyakorlatorientált, a teljesítményelemzés sporttudományi hátterét, szempontjait és a kötődő technológiai lehetőségeket bemutató szakmai rendezvény, melynek végső programja a regisztrált résztvevők létszámtól és igényétől függ (magyar nyelvű szekciókat is tervben vannak).

A rendezvény az alábbi részprogramokból ál:

  • Szakmai továbbképzés edzőknek, teljesítményelemzőknek, sportolóknak: kiemelten labdarúgásban, más csapat és ütős sportjátékokban és egyéni sportágakban. Élsportban eltöltött gyakorlattal rendelkező hazai és nemzetközi teljesítményelemzők, edzők vezetésével (magyar és angol nyelven).
  • Sporttudományi konferencia: nemzetközi sporttudományi szakemberek, oktatók, kutatók, gyakorlati szakemberek (edzők, sportolók, sportteljesítmény elemzők) előadásai (angol nyelven)
  • Teljesítményelemző IT cégek bemutatói: szoftver, videótechnológia termékek, szolgáltatásokkal foglalkozó nemzetközi vállalatok (angol nyelven)
  • Networking

A rendezvény főbb témakörei:

  • Teljesítményelemzés szerepe, lehetőségei csapat/egyéni sportjátékokban, egyéni sportokban
  • Sportelemzési adatok értékelése, bemutatása
  • Videóelemzés (technika, taktika vonatkozásában) a sportteljesítmény fokozás érdekében
  • A számítógépes technológia lehetőségei a sportteljesítmények mérésében, elemzésében az élsportolók és az utánpótláskorú sportolók felkészítésében

Részvételi díj

  • Kedvezményes részvételi díj magyar résztvevők (non-profit szervezetek) számára: 25 000 forint / fő
  • Magyar egyetemi hallgatók: 8 000 forint / fő (érvényes diákigazolvánnyal)
  • A két és fél napos rendezvény szakmai programjaira (továbbképzés, konferencia előadások, IT cégek bemutatói) való belépésre jogosít fel. Társasági programokon való részvétel és ellátás (étel-, italfogyasztás) nincs bent a díjban.
  • A magyar résztvevők kedvezményes részvételi díja a hazai támogató szervezeteknek és szponzoroknak köszönhető!
  • Fizetési mód: átutalás vagy PayPal (információ a honlapon)

Jelentkezés: emailben egyénileg vagy akár csoportosan (egyetemenként) Dr. habil. Dancs Henriette egyetemi docensnél a következő email címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A jelentkezésnél az alábbi információkra van szükség: név, beosztás, email cím, előadó vagy résztvevő. Előadás esetében további információk a weboldalon.

Regisztrációs és fizetési határidő: 2019. szeptember 1. Előadók számára regisztrációs határidő és absztrakt elküldésének határideje: 2019. június 30.

Szakmai támogató partnerek: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Sporttudományi Társaság, Nemzetközi Sport és Egészségtudományi Hálózat(INSHS), University of Alicante, Insight Ltd. (UK), English Institute of Sport (UK), Testnevelési Egyetem.

Kapcsolat: spasbp.com | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!