Idénybeli hatodik bajnoki győzelmét aratva ragyogó mérleggel zárta a 2023-as esztendőt a TFSE-MTK élvonalbeli kosárlabdacsapata.
A tabella utolsó helyén álló, nyeretlen Ceglédet fogadta szombaton este a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, és esélyeshez méltón 75–47-re le is győzte. A TFSE-ben Monika Czinano volt a legeredményesebb 18 ponttal, Szabó Fanni és Dúl Panka egyaránt 14-et szerzett, s ki kell még emelnünk Király Andrea teljesítményét, aki négy próbálkozásából három triplát elsüllyesztve kilenc ponttal zárt.
„Nem játszottunk jól, de nem mennék bele mélyen szakmai elemzésbe. Keményen dolgoztunk eddig, a végére azonban mind mentálisan, mind erőnlétileg elfáradtunk. Ezt a mérkőzést gyorsan felejtsük el, és koncentráljunk az előttünk álló találkozókra! Most lesz egy kis időnk feltöltődni, majd új lendülettel folytatni a munkát. Úgy érzem, ez a csapat nagy tettekre lehet képes a jövőben” – idézte Hegedűs Péter vezetőedző meccs utáni nyilatkozatát a hunbasket.hu oldal.
Nos, a csapat eddig is megmutatta erejét. A bajnoki idényben már lejátszott kilenc mérkőzéséből hatot megnyerve a liga élmezőnyében szerepel, a nyáron megnyitott Csörsz utcai otthonában pedig ötből négy találkozóján győzött, a legelsőn a címvédő, Európa-hírű Sopront gyűrte le a hosszabbításban.
Folytatás január 6-án ismét soproniak ellen, csak éppen idegenben.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001