Jövő szombaton a TFSE női és férfi csapatainak szezonnyitó bajnoki mérkőzéseivel tisztelgünk a nemrég elhunyt dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella (Gabi néni) emléke előtt.
Dübörög a szeptemberben megnyílt Dr. Koltai Jenő Sportközpont. Már nemcsak a TF-es diákok és dolgozók, hanem a TFSE különböző csapatai is birtokba vették a világszínvonalú sportlétesítményt.
Ezúttal a TFSE röplabdázói „avatják fel” a Csörsz utcai sportcsarnokot.
Október 7-én, szombaton ugyanis a TFSE női NB I-es röplabdacsapata 16 órakor szezonnyitó bajnoki mérkőzésen fogadja a BVSC Zuglót, majd 19 órakor az Extraligás férfiegyüttes lép parkettre, a 2023/2024-es idényben először, a honi röplabdasport egyik fellegvára, a Kazincbarcika ellen. Női együttesünk – amely az NB I legutóbbi három kiírásában is ezüstérmet szerzett – az idei szezon bajnokesélyese, míg fiaink tavaly a bizakodásra okot adó 5. helyen zárták az első osztályt.
A két mérkőzés közötti szünetben a szervezők megemlékezést tartanak a nyáron 95 éves korában elhunyt, a TF-en végzett dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabrielláról, a magyar női röplabdázás emblematikus figurájáról, a TFSE korábbi edzőjéről, aki utolsó éveiben is remek tanácsokkal és meglátásokkal segítette röplabdázóinkat. Természetesen mindkét összecsapás gyászszünettel kezdődik.
Ebben a szezonban mind a női, mind a férfi csapat Gabi néniért játszik, így róva le tiszteletét a magyar női röplabdázás legnagyobb alakja előtt.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak az október 7-i kettős rangadóra, miképp a szombati, szeptember 30-i női NB I-es kosárlabdacsapat szezonnyitó mérkőzésére is, amelynek során a TFSE a Sopron Basketet fogadja.
2023. szeptember 30., szombat
TFSE-MTK–Sopron Basket női NB I-es kosárlabdamérkőzés, 19.00, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
2023. október 7., szombat
TFSE–BVSC Zugló női NB I-es mérkőzés, 16.00, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE–Kazincbarcika férfi Extraliga-mérkőzés, 19.00, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001