Az MTI-nek nyilatkozva Magyar Bianka, a magyar élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a 6. helyen végző TFSE-MTK vezetőedzője elmondta: új kihívásokra vágyva az Egyesült Államokban szeretné folytatni pályafutását, ezért távozik a budapesti együttestől.
„Amikor átvettem a csapatot, a másodosztályban szerepelt, most pedig a legjobb hatban zártak a lányok az élvonalban, így ősszel elindulhatnak az Európa-kupában. Csodálatos és nagyon sikeres öt év van mögöttünk, de elérkezett az idő a váltásra. Szeretnék új ingereket, valamint tovább tanulni és fejlődni, ezért az amerikai egyetemi bajnokságban képzelem el a jövőmet egy edzői stábban, illetve, ha ez nem sikerül, egy európai klubnál helyezkednék el” – jelentette ki a 32 éves szakember.
Magyar Bianka tavaly fejezte be a nemzetközi szövetség (FIBA) legmagasabb szintű edzői kurzusát, három év alatt FIBA FECC diplomát szerzett.
A TFSE-MTK a múlt héten vívta utolsó mérkőzését a városmajori csarnokban, és a következő idényt már a nyáron megnyíló Csörsz utcai modern arénában kezdi.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001