Kosárlabda: Sorozatban negyedszer juthat be a rájátszásba a TFSE-MTK
2023. március 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Közeleg az igazság pillanata! Szombaton 18 órától hazai pályán, vagyis a Városmajorban játssza idénybeli utolsó mérkőzését az alapszakaszban a női élvonalban szereplő TFSE-MTK kosárlabdacsapata. Ha győz, mindenképpen bejut a rájátszásba. 

A sorsolás úgy hozta, hogy a pécsi PINKK lesz a rivális, amely ebben a bajnoki évadban mind a 21 mérkőzését elveszítette, s nagy számok törvénye ide vagy oda, nagy meglepetés lenne, ha szombaton megszakadna rémséges sorozata. Nem mellékesen alakulhatnak úgy az eredmények, hogy Magyar Bianka vezetőedző együttese nem nyolcadikként, hanem hetedikként zárja az alapszakaszt, így a másodikként végző gárdával kezdhetné a nyolc csapatot fölvonultató playoffot, nem pedig az első helyezett, Európa-szerte ismert és elismert Sopronnal. Lehet akár Győr–TFSE-MTK párharc, amely Dúl Panka számára különösen érdekes – vele beszélgettünk.

„2020-ban éppen a Győrtől igazoltam a TFSE-MTK-hoz, azóta is szeretek a győriek ellen játszani, kifejezetten támadó szellemű együttes – mondta megkeresésünkre a TFSE-MTK egyik kulcsembere, aki a bajnoki idényben meccsenként átlagban eddig 11,33 pontot szerzett, 4,48 lepattanót szedett, 3,57 gólpasszt adott és 1,95 alkalommal szerzett labdát. – Ezekben a napokban mindenesetre csak a PINKK elleni szombati meccsre fókuszálunk, mert még be is kell jutnunk a rájátszásba. Mi vagyunk az esélyesek, s ezt meg is kell mutatnunk. Mostanában sokszor emlegettük a lányokkal, hogy már megint az utolsó pillanatra hagyjuk a rájátszás elérését, jó lenne idén a nyolcadiknál jobb helyen becsúszni az alapszakasz végén.”

Magyar Bianka csupa szív csapata ragyogó heteken van túl, a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert. Javult a formája, ennek köszönheti, hogy kedvező helyzetből várja az alapszakasz utolsó fordulóját. Ahogyan Dúl Panka fogalmazott: megmutatkozott az együttesben rejlő egység és erő.

„Számomra különösen érdekes ez az idény, mert a szakmai stáb bevetett egyes poszton, vagyis irányítóként, örülök, hogy itt is megálltam a helyem. Formánk alapján felfelé ívelünk, nagyon várjuk már a szombati összecsapást, mondanom sem kell, mindent megteszünk a playoff érdekében.”

A TFSE-MTK Magyar Bianka irányításával a negyedik idényét tölti a magyar élvonalban, és sorozatban negyedszer juthat be a rájátszásba.

Úgyhogy szombaton mindenki a Városmajorba, hajrá, lányok, hajrá, TFSE!

Fotó: Borhi Mihály/ TFSKosárlabda Sorozatban negyedszer juthat be a rájátszásba a TFSE MTK

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!