A Szekszárd bravúros legyőzését követően a Szigetszentmiklós otthonából is két ponttal tért haza a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK. A vasárnap megrendezett, fordulatos bajnoki meccsen az egyetemisták 73–64-re nyertek.
Magyar Bianka vezetőedző együttese a félidőben ötpontos hátrányban volt, aztán a harmadik, majd a negyedik negyedben is eredményesebb volt, így végül legyűrte riválisát. A TFSE-MTK ismét nagyszerű csapatmunkával rukkolt ki, a lányok összesen 16 támadólepattanót szereztek, s négyen is eljutottak legalább tíz pontig: Lauren Manis 21, Dúl Panka 13, Theodoreán Alexandra és Ty Marshall pedig egyaránt 11 pontot szerzett.
Nyolc együttes jut be a rájátszásba, a TFSE jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, de van még hátra két mérkőzése a bajnokság alapszakaszában, még van esélye a playoffba kerülésre. Magyar Bianka elszánt gárdája mind a két meccsét hazai pályán, vagyis a Városmajorban játssza, március 4-én 18 órától a 6. helyezett Vasas, március 25-én pedig az utolsó, 12. helyen álló, az idényben nyeretlen pécsi PINKK ellen. A sorsdöntő összecsapás a következő, vagyis a Vasas elleni lesz. Nem véletlenül fogalmazott úgy a szigetszentmiklósi diadal után Magyar Bianka, hogy „brutál fontos mérkőzés” lesz, és hogy minél több TF-est vár a vélhetően parázs hangulatú bajnokira.
Úgyhogy szombaton mindenki a Városmajorba, hajrá, TFSE!
Fotó: Borhi Mihály /TFSE
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001