Augusztus 8-án, vagyis tegnap kezdte felkészülését a női kosárlabda-bajnokság 2022–2023-as évadára a TFSE-MTK, amelynek ez lesz sorozatban a negyedik idénye a hazai élvonalban. Magyar Bianka vezetőedző munkáját továbbra is Hegedűs Péter segíti másodedzőként, míg Juhász Ferenc és Delmis Angela erőnléti edzőként, illetve masszőrként dolgozik az előző években rendre a rájátszásba jutó együttesnél.
fotó: Szilágyi Dénes
Minthogy a bajnokság szeptember utolsó hétvégéjén rajtol, hét hét áll a csapat rendelkezésére a felkészülésre, amelynek egyik fontos állomása lesz az erdélyi (gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi) edzőtábor szeptember 11. és 19. között. Ennek keretében a TFSE-MTK részt vesz egy háromnapos tornán, amelynek házigazdája az Európa-kupában is vitézkedő, román bajnok és kupagyőztes Sepsi-SIC lesz.
Magyar Bianka együttesében heten maradtak a tavalyi csapatból: a mindössze 17 esztendős Baa Dominika, aki januárban súlyos térdsérülést szenvedett, az elmúlt években rengeteget fejlődő Burján Laura (20 éves), továbbá Dúl Panka (21), aki már bemutatkozhatott a magyar válogatottban, a hárompontos-specialista Király Andrea (20), a triplákat ugyancsak jó százalékban értékesítő Szeitl Vanessa (25), az együttest legrégebb óta szolgáló, nagyszerű csapatember Németh Alma (29), valamint a tapasztalatával is meghatározó kosarasnak számító Theodoreán Alexandra (31).
A TFSE-MTK-hoz érkező új játékosok kapcsán fontos megjegyezni, hogy mind a hárman kötődnek a TF-hez. Dúl Terka (19) sikeresen felvételizett az egyetemre, Pusztai Petra (23) most pótfelvételizik, míg Hegedűs Janka (28) szakirányú továbbképzésen tanul.
Ami pedig a távozókat illeti, Süle Krisztina visszavonult, Herman Aliz tanulmányai befejezése után a TFSE-MTK alsóbb osztályú csapatának vezére lesz, Tóth Tímea idehaza, Chanise Jenkins, Elisabeth Pavel és Ja’Tavia Tapley pedig külföldön folytatja pályafutását.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001