A hétvégén Szentgálon rendezték meg a nyílt hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot, amelyen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is képviseltette magát.
fotó: Magyar Hegyifutás Facebook oldala
Nem is akármilyen eredményt elérve: a hölgyeknél a TFSE színeiben induló, nem mellékesen tereptriatlonista Poór Brigitta, illetve az urak versenyében ugyancsak a TFSE-t képviselő Pelsőczy Attila, valamint a csapatversenyben a Pelsőczy Attila, Pernyész Balázs Bendegúz, Péter Barnabás egyaránt harmadikként ért célba! Itt jegyezzük meg, hogy Kovács Tamásnak, a VEDAC és a magyar atlétika ikonikus hosszútávfutójának a második körben vissza kellett vennie a tempóból, mert leesett a vércukorszintje. Pelsőczy Attila így megelőzte, és 1:39:17-es idővel harmadik lett. Ám amint célba ért, már mondta is, visszamegy Tamásért, mert rosszul nézett ki, amikor elfutott mellette. És már indult is versenytársáért a hidegben és sárban, óriási sportemberi magatartásról tanúbizonyságot téve.
Visszatérve a versenyhez: az atletika.hu internetes oldal beszámolója szerint egy fok, szakadó eső és saras pálya várta a futókat a viadalon, amely nem csupán a bajnoki címekről döntött, hanem egyúttal válogatóverseny volt a július 1. és 3. között rendezendő hegyifutó Európa-bajnokságra. A hétvégi eseményen a nőknél Horváth Tímeáé (Budapesti Honvéd SE), a férfiaknál pedig Bakó Ároné (Zenit SE) lett az aranyérem.
„Annak ellenére, hogy a londoni olimpikon maratonista, Kovács Tamás is indult a versenyen, Bakó Áron győzelme nem nevezhető meglepetésnek. Mint tájfutónak, a kedvezőtlen időjárási körülmények abszolút neki kedveztek, és remekül élt is a lehetőséggel. A nőknél viszont kisebb meglepetés született azzal, hogy a remekül futó Horváth Tímea legyőzte Tiricz Irént. Az atlétákra váró extrém körülmények valóságos sártengerré alakították a pályát, amelyen nyolcszáz méter volt a szintemelkedés. A legnehezebb részen, a kétszáz méteren át húsz százalék meredekségű siratófalon a futók négykézláb tudtak csak felmenni” – idézte az atletika.hu oldal Berendi Antalt, a Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi- és Terepfutó Bizottságának elnökét.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001