TFSE hírek

Újabb TFSE kosár sikerek

Idén két új csapat csatlakozott a tavaly megváltozott szerkezetű Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnoksághoz. A tavalyi négyes döntőben megszerzett második helyezés után idén is hasonló, vagy jobb eredményt tűzött ki maga elé a csapat. Kedd este elkezdődött a szezon, és az első akadályt sikeresen vették.

Az első mérkőzést Sopronban játszották a SMAFC-NYME csapata ellen. A találkozó első etapja fej-fej melletti küzdelmet hozott hol a mieink, hol a soproniak találtak be. A második negyedben azonban ráléptek a gázpedálra a fiúk, így innentől fokozatosan és magabiztosan növelték előnyüket. A negyedik negyedben erre a teljesítményre még egy lapáttal rá tudtak tenni, így közel 20 pontos győzelmet arattak a soproniak otthonában. A győzelem mellett nagy eredmény, hogy mindössze 64 ponton tudtuk tartani a hazaiakat egy rendkívül kemény és jó védekezéssel. A mérkőzés végeredménye: SMAFC-NYME - TFSE: 64-81.

A TFSE pontdobói: Szollár (17), Bódi (16), Világi (15), Jókai (11), Mácsai (7), Krajnyák (4), Palánk (8), Oláh (3).

MEFOB,TFSE,kosárlabda,győzelem