December 12. és 15. között a dániai Herningben rendezték a rövidpályás úszó Európa-bajnokságot.
A magyar válogatott tagjai összesen 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, ezzel a második helyen végeztek a nemzetek éremtáblázatán.
Az Úszás, Vízi- és Küzdősportok Tanszékről hárman is részt vettek a kontinensviadalon.
Kovácshegyi Ferenc mestertanár, a két aranyérmet nyerő Gyurta Dániel, illetve az egy Eb-címet szerző Gyurta Gergely edzőjeként volt jelen.
Egressy János docens a TFSE versenyzője, Farkas Adél edzőjeként vett részt a versenyen, míg Dr. Tóth Ákos a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szakmai alelnökeként, valamint az Európai Úszó Liga (LEN) Úszó Bizottságának tagjaként volt Herningben.
A bizottság ülésén a jövő évi programot, a korosztályváltásra és a versenybíráskodásra vonatkozó javaslatokat készítették elő a 2014. februári ülésre.
Minden kollégánknak, csak úgy, mint a válogatottnak gratulálunk a remek szerepléshez!
szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Dr. Tóth Ákos, Kovácshegyi Ferenc