A zágrábi Európai Egyetemi Játékokon a női kosárlabda versenyén a TF csapata képviselte a magyar színeket. A július 11-i sorsoláson a 16 csapatot négy négyes csoportba osztották.
A mieink a D jelű kavartettbe kerültek egy török, egy olasz és egy szerb csapat társaságában. Az első meccset az előzetesen leggyengébbnek tartott török Bahcesehir ellen vívta a csapat, és magabiztos játékkal meg is nyerte (90-40). Másnap a Bologna volt az ellenfél. Egy végig kiélezett csatában végül az olaszok nyertek (60-69). Az olasz, német, francia első osztályban játszó szerbek elleni utolsó csoportmeccsen ezután bravúrra lett volna szükség a legjobb nyolc közé kerüléshez. Sajnos ez nem sikerült lányainknak (45-77), a csoport harmadik helyével pedig a 9-16 helyért folytathatták a küzdelmeket. A következő mérkőzésen a portugál Aveiro hajolt meg Boros Zoltán csapatának szemre is tetszetős játéka előtt (84-36). Vasárnap a házigazda horvátok ellen az volt a tét hogy a záró napon ki játszhat a 9. helyért. A mieinknek sikerült jobban a tornán az ötödik mérkőzés (64-55), ezzel a felnőtt litván válogatottban is szereplő, 205 cm magas Kristina Alminaite-t is a soraiban tudó litván csapattal a TF mérkőzhetett. Mindkét csapaton látszott, hogy ez a hét nap alatt lejátszott hatodik mérkőzés. Azonban a mi lányaink akarták jobban a győzelmet, hatalmas szívvel játszva nyerték meg a negyedik összecsapásukat is Zágrábban megszerezve ezzel a minden dicséretet megérdemlő 9. helyet.
A csapat tagjai:
Miháczi Diána, Mányoky Judit, Karlócai Júlia, Németh Alma, Varga Barbara, Bodnár Fanni, Lakatos Dóra, Kováts Gabriella, Magyar Bianka, Sándorfi Réka, Sándorfi Dóra, Czivinger Lilla. Edzők Boros Zoltán, Németh Kata
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001