Sikerek a futballpályán
2017. április 10.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Bejutott a Budapest Kupa döntőjébe a TFSE nagypályás futballcsapata! A BLSZ II-ben, vagyis az ötödik ligában szereplő együttes a nála egy osztállyal feljebb játszó II. Kerület UFC-vel csapott össze a legjobb négy között, és Kovács Krisztián 94. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerte a mérkőzést.

Sikerek a futballpályán

Igaz, döntetlennel is a TFSE jutott volna tovább, mert a szabály kimondja, hogy ilyen esetben az alacsonyabban rangsorolt gárda a kedvezményezett. Hogy Elekes József vezetőedző csapatára ki vár majd a fináléban, az csak április 11-én derül ki, aznap játsszák ugyanis a Budapest Kupa másik elődöntőjét, az ASR Gázgyár–RAFC találkozót.

Fontos megjegyezni, hogy már most jelentős hozadéka van a TFSE döntőbe jutásának, mert ezzel az eredménnyel jogot nyert arra, hogy a 2017–2018-as klubidényben a Magyar Kupa főtábláján szerepeljen!

Eközben – szintén jó hír – a döntőbe jutottak a futsalos fiúk. Címvédőként indult az idén a TFSE a budapesti egyetemi futsalbajnokságban, amelynek négyes döntőjét ezen a héten rendezték meg a Gabányi László Sportcsarnokban. Nos, csapatunk ezúttal a második helyen végzett.

Sikerek a futballpályán

Az elődöntőben az ELTE-BEAC PPK várt a mieinkre, akik a két gólt szerző Faragó Bálint vezetésével 3–1-re győztek. A fináléban a Budapesti Műszaki Egyetem volt a TFSE ellenfele, és rendkívül izgalmas meccset vívott a két csapat. Mivel a rendes játékidőben nem született döntés (1–1), a hosszabbításban dőlt el a bajnoki cím sorsa – a győztes gólt a BME szerezte meg, így csapatunk a második helyen zárta a tornát.

Az ünnepélyes díjátadón, az érmek és a kupák kiosztásában részt vett dr. Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellára is.

És ez óriási siker!

Szép volt, fiúk!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!