Bulinak indult, érem lett belőle
2017. október 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Szeptember végén a Kaposváron megrendezett I. KE Crossrun futáson vettek részt a Testnevelési Egyetem hallgatói. A Kaposvári Egyetem és a Magyar Honvédség által szervezett terep akadályfutó versenyen számos kategóriában indulhattak versenyzők 4 éves kortól, egytől nyolc kilométerig terjedő távon. A jelentkezők száma felülmúlta az elképzeléseket.

A legnépesebb kategória az egyetemi volt, ahol 8 km és 30+ akadály teljesítése volt a cél. A TE csapata a harmadik helyen zárt, így felállhatott az eredményhirdetésnél a dobogóra.

Bulinak indult érem lett belőle

Az akadályok teljesítése nem fogott ki a csapat tagjain. Volt, ahol deszkával kellett futni az emelkedőn, átmászni a 3 szintes szalmabálákon, háló alatt kúszni a sárban és meg sok más izgalmas, de fárasztó feladat várt a résztvevőkre a pályán. A hallgatók elmondása szerint rendkívül színvonalas verseny volt példátlanul jó szervezéssel. A csapat minden tagja első alkalommal vett részt ilyen futáson, de mindenki biztos abban, hogy nem ez volt az utolsó ilyen versenye.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!