TFSE hírek

Bronzban és ezüstben csillogó nyár

Kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt hónapokban a Sinkó Andrea és Katus Tamás vezette TFSE-Forma Fitt SE-Óbudai WDSE aerostep csoportja, amely a júliusi wroclawi világjátékokon harmadik, a szeptemberi anconai Európa-bajnokságon pedig második helyen végzett. Büszkén újságoljuk, hogy a nyolc fős együttesből hárman – Etenyi Zsófia, Táskai Anita és Szenes Boglárka – a TFSE versenyzőjeként érték el ezeket a nagyszerű eredményeket.

„A világjátékok a nem olimpiai sportágak négyévenként megrendezendő világeseménye, jelentős rangja van – mondta érdeklődésükre Katus Tamás, a Testnevelési Egyetem torna, RG, tánc és aerobik tanszékének egyetemi adjunktusa, világhírű aerobikos. – Ezerkilencszázkilencvenhétben győztes csapat tagja voltam ezen a világversenyen, magyar egység azóta nem volt dobogós, egészen mostanáig. Az előző évi világbajnokságon lehetett kvalifikálni a világjátékokra, a csapatunknak sikerült, s minthogy ötödikként jutott ki a wroclawi viadalra, az ott elért harmadik hely különösen értékesnek mondható. A magyar együttes a négy évvel ezelőtti, Kolumbiában megrendezett világjátékokon negyedik lett, tehát azt az eredményt is sikerült az idén túlszárnyalni.”

Katus Tamás elmondta: a csapattagok hihetetlen mennyiségű munkát elvégezve tartoznak a világ élvonalához, és ezeket az eredményeket önerőből érik el. Két-három évente cserélődnek az emberek a csoportban, vagyis az edzőkre is nagy feladat hárul, hogy szinten tartsák a csapat eredményességét.

Bronzban és ezüstben csillogó nyár

„Óriási öröm számomra, hogy sokan űzik ezt a sportágat, van honnan meríteni – folytatta Katus Tamás. – Szép edzői feladat az új emberek csapatba építése, a tekintetben viszont könnyű helyzetben vagyunk, hogy az elszántság, az akarat, no meg a tehetség valamennyi fiatalban megvan. Nagyon büszke vagyok az együttesre, hogy a wroclawi világjátékokon és az anconai Európa-bajnokságon is ilyen ragyogó eredményt ért el!”

Az érmeket szerző csapat tagjai: Etenyi Zsófia, Táskai Anita, Szenes Boglárka, Szilvás Angéla, Varga Dorottya, Kőrösi Kitti, Szabó Júlia, Erdősi Dániel.

Bronzban és ezüstben csillogó nyár

TFSE,Európa-bajnokság,ezüstérem,bronzérem,Katus Tamás,Világjátékok,aerostep