Kezdődik a kosárbajnokság, jön a Vasas!
2018. szeptember 26.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A hétvégén elkezdődnek a kosaras küzdelmek a női NBI/B-ben, amelyben a TFSE együttese is érdekelve van. Csapatunk az előző idényben a hatodik helyen zárt a ligában, a most rajtoló évadban ezt az eredményt mindenképpen túlszárnyalnák a lányok. Az idénykezdés kapcsán Magyar Biankával, az együttes edzőjével beszélgettünk.

„Tavaly decemberben vettem át a csapat irányítását, végül a hatodik helyen zártunk, s mi tagadás, maradt bennünk hiányérzet – árulta el Magyar Bianka. – A most kezdődő bajnokságban ennél jobb szereplésben bízunk, szeretném, hogy az első négyben végezzünk. Négy fiatal, elsőéves játékossal bővült a keretünk, szeretnénk minél előbb beépíteni őket a csapatba. Augusztusban vágtunk bele a felkészülésbe, hathetes alapozáson vagyunk túl, s a hétvégén mindjárt igazi előfelmérő vár ránk a nyitányon: a bajnokság egyik élcsapata és aranyesélyese, a Vasas érkezik hozzánk, szombat este hat órától csapunk össze vele.”

Kezdődik a kosárbajnokság, jön a Vasas!

Az edző hozzátette: erőnléti edzőként Lukasz Trzaskoma, szakmai igazgatóként pedig dr. Sterbenz Tamás segíti munkáját. Mindemellett Magyar Bianka testnevelést tanít, mondhatni, igazi TE-s „növendék”.

„Először elvégeztem a testnevelő edző alapszakot, azt követően a mesterszakot, hamarosan pedig a szakedzőivel végzek levelezőn. Hogy felveszek-e további szakot? Nos, nem hiszem, mert szeretnék a szakmára fókuszálni, a testnevelésre, no meg a TFSE kosárcsapatára.”

Ne feledjük tehát, hogy szombat este hat órától a Vasassal játszik idénynyitót együttesünk, úgyhogy: hajrá, lányok!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!