A rangadó után is veretlenek: 11/11
2019. január 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az NB I/B hétvégi fordulójában a két, addig százszázalékos női kosárlabda-csapat összecsapásán a TFSE 72–53-ra legyőzte a hazai pályán játszó Csata Diáksport Egyesületet, vagyis a mieink idénybeli tizenegyedik bajnoki meccsüket is megnyerték! A csatások az előző fordulókban átlagban 86 pontot szereztek, ehhez képest most alig tudták átlépni az ötvenpontos határt.

„A rövid téli szünetet követően december végén már elkezdtük a felkészülést, és nagy hangsúlyt fektettünk védekezésünk még erősebbé tételére – mondta megkeresésünkre Magyar Bianka, a TFSE vezetőedzője. – Jó látni a befektetett munka megtérülését, egyszersmind csapatjátékunk élességét, amire ékes bizonyíték a gólpasszok száma, a Csata ellen összesen huszonnégy gólpasszt jegyeztek játékosaink. Ellenfelünk ilyen különbségű legyőzése óriási fegyvertény, hiszen négy-öt kosarasuk rendszeresen szerepel az első osztályban.”

A rangadó után is veretlenek: 11/11 (TFSE női kosárlabda csapat)

A mieink közül Karlócai Julianna 17 ponttal és 15 lepattanóval zárt, Németh Alma 14 ponttal, de a többiek is kitettek magukért, Fuisz Viktória kilenc, Miháczi Diána és Varga Barbara nyolc-nyolc, Kováts Gabriella hat, Agic Arin és Vörösházi Jázmin négy-négy, míg Sándorfi Réka két pontot szerzett.

A TFSE legközelebb pénteken lép parkettre a ligában, 18.45-től a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia együttesét fogadja egyetemünk E termében.

Menjünk szurkolni, mert megérdemlik a lányok!  

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!