Kettős sikert arattak kosárlabdázóink a MEFOB-on!
2019. május 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Május 13–14-én Debrecenben rendezték meg a kosárlabdázók MEFOB-ját, amelyen a Testnevelési Egyetem csapatai kitűnő eredményt értek el: mind a lányok, mind pedig a fiúk versenyében a TFSE együttese végzett az élen. Csapataink egyszersmind történelmet írtak, mert intézményünk 2014-es újbóli önállósodása óta először fordult elő, hogy mindkét bajnokságban aranyérmes legyen a TFSE.  

Kettős sikert arattak kosárlabdázóink a MEFOB-on!

A TFSE női csapata egy héttel ezelőtt szép bravúrt végrehajtva megnyerte az NB I/B küzdelmeit, s most újabb trófeával gazdagodott: Magyar Bianka vezetőedző együttese az elődöntőben 67–59-re verte meg a Közgáz gárdáját, a döntőben pedig 69–53-ra a Debreceni Egyetemet.

„Voltak sérültjeink, túlkorosként néhány játékosunk – így például az NB I-ben a legtöbb pontot szerző kosarasunk, Németh Alma – eleve nem léphetett parkettre, mégis megcsinálták a lányok, elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk – mondta megkeresésünkre Magyar Bianka. – A félidőben még az ellenfél vezetett, aztán a harmadik negyedben nem is tudom, honnan merítettek erőt a lányok, és megfordították a mérkőzés állását. A hétvégén a Hepp-kupa négyes döntőjében szerepelünk, megpróbáljuk azt a címet is besöpörni.”

Reméljük és kívánjuk, hogy a lányoknak sikerüljön a "Grand Slam"!

Kettős sikert arattak kosárlabdázóink a MEFOB-on!

Ami a fiúkat illeti, Boros Zoltán vezetőedző csapata a MEFOB-elődöntőben 77–58-ra diadalmaskodott a Nyíregyházi Egyetem ellen, majd a fináléban 82–67-re verte meg a házigazda debrecenieket.

„Az első félidőben a védekezésünkkel sikerült megállítani ellenfelünk betörésekre és kiosztásokra épülő játékát, s a jó védekezés hozta magával a ritmust támadásban. A szünet után pedig tartottuk az előnyt” – nyilatkozta a döntőt követően Boros Zoltán.

Sterbenz Tamás, a TFSE kosárlabda-szakosztályának szakmai vezetője, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese elmondta:

"A Szeged volt legutóbb képes arra, hogy mindkét csapatával bajnoki aranyérmet nyerjen. Testnevelési Egyetem néven, a 2014-es önállósodásunk óta először sikerült nekünk is, amiért mindkét csapatnak szívből gratulálok. Öt éve célként tűztük ki, hogy a kosárlabdacsapatainkban minél több TE-s hallgató szerepeljen, és a munkát szeretnénk tovább folyatatni, mert a mostani MEFOB Négyes Döntő megmutatta, érdemes. A lányok ötödször lettek egymást követően bajnokok, ami bravúr a javából, a fiúk sikere pedig egy kellemes meglepetés. Sokszor voltak pechesek, de most minden összejött egy erős gárdával.”  

Ennek bizonyítékaként álljon itt egy kép, ahol a két csapat együtt ünnepel. Gratulálunk!    

Kettős sikert arattak kosárlabdázóink a MEFOB-on!

fotó: mozduljra.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!