Békéscsabán edzőtáborozott a TFSE férfi és női kézilabdacsapata. Szabó József szakosztályvezető a helyszínen tekintette meg, hogyan teljesítenek a játékosok és röviden összegezte is a látottakat.
A csapatok felkészüléséről a szakosztályvezető a következőket mondta el:
„Remek hangulatban dolgozik mindkét csapatunk, amelyeket eddig szerencsére elkerültek a sérülések. A lányok a Békéscsaba ifivel játszottak pörgős edzőmeccset, igazi iramjáték volt. Tetszett a játékosok hozzáállása, mentalitása, bár némelyiküknek fel kell szívnia magát. Somlai Rita és az MTK-s Nonn Dóri is nagyon ügyes, de igazából nehéz kiemelni bárkit , mert azt vettem észre, ebben a csapatban mindenki egymásért játszik, örülnek egymás jó megoldásainak."
A fiúkkal kapcsolatban Szabó József elmondta:
"A fiú csapat is jó benyomást keltett. A sok új játékos felrázta a régieket, harcos, küzdős edzőmeccset játszottak a csabai NB II-ben negyedik helyezett helyezett csapattal. Három-négy belső posztos játékossal kiegészülve a fiúknak is jó csapatuk lesz! Este vacsora után értékeltem a két edzőmérkőzést, s jeleztem, a hátralévő időben ne csak úgy dolgozzanak, mint a TE kézilabdásai, hanem tartsák szem előtt, hogy most ők egyben az egyetem hírnevéért is játszanak!”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001