Elérkezett a várva várt pillanat: péntek este 18.30-tól az MTK városmajori csarnokában (Acsády Ignác utca 3.) lejátssza első bajnoki mérkőzését az NB I-ben a TFSE-MTK kosárlabda-csapata.
A Testnevelési Egyetem együttese az előző idényben kiválóan szerepelve nyerte meg csoportját a másodosztályban, így Magyar Bianka vezetőedző csapata immár a legmagasabb osztályban teheti próbára tudását: pénteken a DVTK-t látja vendégül a Városmajorban.
„Valamennyien izgatottan várjuk az első bevetést – mondta megkeresésünkre az TFSE-MTK edzője. – A nyolchetes felkészülésnek vége, kíváncsiak vagyunk, mire megyünk a legmagasabb osztályban. Nyilván szeretnénk meghosszabbítani élvonalbeli tagságunkat, de először az a célunk, hogy meccsről meccsre fejlődve egyre jobbak és jobbak legyünk, úgy érzem, nagyjából a harmadik-negyedik fordulóra kapunk világos képet az erőviszonyokról. Egy biztos: pénteken mindent megteszünk a győzelemért a rendkívül erős diósgyőriek ellen, mindenkit szeretettel várunk szurkolni!”
Magyar Bianka elmondta: az előző idény alapcsapatából négy TE-s játékos maradt meg, hozzájuk csatlakoztak újak az egyetemről, sőt, érkezett három profi kosárlabdázó, kettő az Egyesült Államokból, egy pedig Szerbiából.
„Jelentős erősítés mind a három lány – folytatta a vezetőedző. – Példamutató edzésmunkát végeznek, nagyszerűen dolgoznak, jó, hogy itt vannak velünk.”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001