TFSE hírek

Remek nyitány a kosárlabda MEFOB-on

A koronavírus-járvány miatti hosszas kihagyást követően végre elkezdődött az egyetemi kosárlabda-bajnokság 2020/2021-es idénye, amelynek nyitányán a TFSE férfi és női csapata is győzelemmel kezdett.

Idén márciusban a világjárvány megálljt parancsolt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság (MEFOB) kosárlabda-küzdelmeinek is. A félbeszakadt pontvadászatban nem hirdettek bajnokokat és kiesőket sem, pedig jó lett volna, ha a csapatok végig tudják játszani a szezont. A TFSE női együttese ugyanis mind a kilenc mérkőzésén győztesen hagyta el a parkettet, a fiú alakulat pedig 14 összecsapásából 13-at nyert meg.

Most azonban mindenért kárpótolhatják magukat az egyetemi csapatok és természetesen a szurkolók is, hiszen a felnőtt női és férfi NB I-hez hasonlóan a kosárlabda MEFOB-on is megkezdődtek a küzdelmek, méghozzá a TFSE csapatainak remeklésével.

Női együttesünk a Keleti csoportban az ELTE-BEAC vendégeként Herman Aliz és Dömötör Petra vezérletével aratott magabiztos, 20 pontos diadalt a Tüskecsarnokban, míg fiaink – szintén a Keleti csoportban – az Eger otthonában értek el fölényes győzelmet. Boros Zoltán tanítványai Armaghani Ármin, Kármán Domonkos és Kelenföldi Domonkos hathatós közreműködésének köszönhetően jóformán átléptek ellenfelükön (117–27). 

A folytatásban a nők október 26-án, hétfőn a DEAC-ot fogadják, míg a férfiak – ugyanezen a napon – a DMSE-t látják vendégül.

A nők pontvadászatát itt követhetjük figyelemmel, a férfiakét pedig itt.

Remek nyitány a kosárlabda MEFOB-on

Női egyetemi bajnokság, Keleti csoport, 2. forduló (a csapat később játssza le az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzését): ELTE BEAC–TFSE 58–78 (17–22, 14–22, 10–21, 17–13)

Női egyetemi bajnokság, Keleti csoport, 2. forduló (a csapat később játssza le az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzését): EKE-Eger–TFSE 27–112 (7–41, 7–19, 10–17, 3–35)

MEFOB,TFSE,kosárlabda,idénykezdet