Az élvonal kapujában a TFSE női röplabdásai!
2021. április 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Parádésan szerepel a TFSE női röplabda-csapata az NB I rájátszásában, és újabb lépést tett a legmagasabb osztályba, az Extraligába jutás felé vezető úton. Csépke Gábor edző együttese a playoff második fordulójában a Gödöllő és a székesfehérvári MÁV Előre csapatát fogadta, és elsőként a gödöllőiekkel csapott össze. Nos, a lehető leghosszabbra nyúlt a mérkőzés, a TFSE végül döntő játszmában, vagyis 3:2-re múlta fölül riválisát.

Az élvonal kapujában a TFSE női röplabdásai!

fotó: TFSE

Ezután következett a Fehérvár elleni találkozó, és a Gödöllő mellé felzárkózás érdekében a legrosszabb esetben 3:1-es győzelemre volt szüksége a TFSE-nek. Nos, bár a csapat elveszítette az első szettet, a folytatásban nem engedélyezett többet a MÁV Előrének, így újabb bravúros győzelmet aratott.

Csépke Gábor így nyilatkozott a mérkőzés után: „Azzal kezdtem az eligazítást, hogy az első labdamenettől figyeljünk, ne aludjunk bele a meccsbe. Hát ez nem jött össze. De szerencsére időben megszólalt a vekker. Mezőnyben hoztunk extra pontokat és támadásban is voltak kimagasló periódusaink. Nagyon nehezen, de nyertünk, teljesen nyitott az első hely sorsa. Gratulálok a lányoknak!”

A rájátszás záró tornáját Székesfehérváron rendezik április 16. és 18. között, jelenleg a Gödöllő vezet 9 ponttal az ugyancsak 9 pontos TFSE előtt, a MÁV Előrének nincs pontja, és már nem szólhat bele az első hely megszerzéséért dúló csatába. Egy biztos: ha jövő hét végén a TFSE az Előrét és a Gödöllőt egyaránt megveri, feljut az Extraligába, ami óriási fegyvertény lenne a néhány éve még az NB I-ben maradásért küzdő együttestől.

Úgyhogy hajrá, lányok, hajrá, TFSE!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!