A TDK Bizottság igyekszik úgy tematizálni a TDK-workshopok tartalmát, hogy az hatékonyan segítse a hallgatók felkészülését mind az intézményi-, mind az országos TDK-konferenciákon való részvételre, éppen ezért választotta – a novemberben megrendezendő intézményi TDK-konferencia előtti utolsó workshop – témájául a prezentációs készség fejlesztését.
A 2022/2023 tanév első – rekordszámú résztvevő előtt megrendezett – TDK-workshopján az elméleti ismereteken túl számos gyakorlati és élethelyzettel illusztrált példán keresztül ismerkedhettek meg a jelenlévők a sikeres prezentáció alapjaival. Az interaktív előadás részeként a hallgatók több gyakorlatot is kipróbálhattak, amivel előadásmódjukat tudják fejleszteni és ezzel együtt magabiztosabbá válni – a számukra még talán idegen – prezetnációs helyzetekben.
A 2022/2023 intézményi TDK-ra való jelentkezés itt érhető el.
A program a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem által elnyert az az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, "Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása" című pályázat (NTP-HHTDK-22) keretében valósul meg.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001