Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.
Boros Anita közölte: Az illegális hulladéklerakás felszámolása - szankciók és eszközök című pályázatra magyarországi egyetemek osztatlan, illetve alap- és mesterképzéseiben részt vevő, nappali vagy levelező tagozatos, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói jelentkezhetnek.
A jelentkezőknek a hulladékfelszámolást, illetve az illegális hulladéklerakás megelőzését és büntetését szolgáló eszközöket kell vizsgálniuk és bemutatniuk.
A bírálatnál előnyként értékelnek minden új ötletet, amely ezekhez a célokhoz közelebb visz, vagy a szankcionálás lehetőségeit nemzetközi összevetésben elemzi, illetve a magyar jogrendszer más büntetési szabályait vizsgálja a kiíráshoz kapcsolódva. A kiírás a kormányzati oldal dokumentumtárában érhető el. A pályaműveket március 30-ig várják. A bíráló bizottság több nyertest is kihirdethet a helyezésekre, illetve különdíjat is oszthat. Az első helyezésért 300 ezer forintos, a másodikért 200 ezer forintos, a harmadikért 100 ezer forintos vásárlási utalvány jár. A különdíjas pályázatért szakkönyveket adnak - közölte az államtitkár. Kérdésre válaszolva Boros Anita hangsúlyozta, hogy az illegális hulladéklerakás felszámolásával a kormány magas szinten, szakértői munkacsoport segítségével foglalkozik, de a pályázattal a fiatalokat is szeretnék bevonni a megoldásba.
forrás: MTI
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001