November 26-án tartotta az év utolsó összejövetelét a Masters Club, amelynek során prof. dr. Koller Ákos tartott érdekfeszítő előadást a Covid-vakcinák mellékhatásairól.
Ahogy az megszokhattuk, ismét megtelt a Róma terem a Masters Club idei utolsó ülésén. Az egybegyűlteket dr. Sebestyén László, a Masters Club vezetője köszöntötte. Bár a nagysikerű TF100 Jótékonysági Bállal lezárult a centenáriumi ünnepségsorozat, bevezetőjében Sebestyén László elmondta: decemberben is számos olyan eseménynek ad otthont egyetemünk, amelyen számítanak a Masters Club tagjainak részvételére.
Külön kiemelte a Nyitott Kapu-programsorozat december 10-én esedékes felvonását, ahol igazán aktuális témáról, az adventi időszak étkezési szokásairól lesz szó. Neves dietetikusok adnak felvilágosítást arról, hogy mire érdemes figyelni az ünnepek előtt, alatt és után. December 15-én a hagyományos egyetemi karácsonyi ünnepség kínál alkalmat arra, hogy a TF-család jó hangulatban, közösen zárja az évet.
A klubtagok megemlékeztek a 84 éves korában elhunyt Vígh László mesteredzőről, a tornasport legendájáról, minden idők legeredményesebb magyar tornásza, Magyar Zoltán edzőjéről.
A világjárvány lecsengett, de a Covid velünk él, és prof. dr. Koller Ákos előadásának külön aktualitást kölcsönzött az esetszámok őszi növekedése. A hallgatóságot friss adatokkal tájékoztatta, melyek szerint az októberi esetszám növekedés után november végére jelentősen csökkent a kórházban kezeltek száma. Ezt követően közérthetően, szemléletes ábrákkal alátámasztva ismetette a vakcinák típusait és azok működését. Mindenki számára megfogható közelségbe hozva a jelenleg is tartó élénk tudományos diskurzust a posztvakcinációs szindrómáról.

A középpontban a Pfizer Covid-vakcina mellékhatásai álltak. Prof. dr. Koller Ákos hangsúlyozta, hogy ezeknek a mellékhatásoknak a jobb megértése kulcsfontosságú a megelőzésük, valamint a jövőbeli vakcinák és más mRNA-LNP technológián alapuló terápiás alkalmazások biztonságának javítása érdekében.
Az előadása végén prof. dr. Koller Ákos aktuális közéleti kitekintővel – tengerentúli példákon keresztül – beszélt a védőoltások körül napjainkban újra fellángolt vitákról. Elmondta, hogy átfogó és átláthatóan követhető adatsorok hiányában igazságot nem lehet tenni, de önmagában a tény, hogy a kérdés újra a figyelem középpontjába került, előrébb viheti a kutatótársadalmat. Ez érezhetően megmozgatta a Masters Club-tagok gondolatait is, hiszen érveket ütköztető, kifejezetten élénk és szerteágazó párbeszéd alakult ki.
Az összejövetel során nem maradhatott el az esedékes születésnaposok köszöntése sem. Közöttük volt dr. Tóth Ákos, aki levetítette saját felvételeiből összeállított kisfilmjét a korábbi TF-napokról. Mosolygós tekintetek, hangos nevetések mutatták, hogy szép emlékeket idézett meg mindenkiben. Ezzel tökéletesen szimbolizálta a Masters Club lényegét, amely egyszerre kínál lehetőséget nosztalgiára és értékes eszmecserékre, beszélgetésekre is aktuális kérdésekről.
Végezetül a klubtagok karácsonyi ajándékcsomagot vehettek át, majd az este jó hangulatú díszvacsorával zárult.
A születésnaposok névsora:
- dr. Kiricsi János
- Nagy Katalin
- dr. Nemes András
- Ungvárai János
- Szalma László
- dr. Tihanyi József
- dr. Tóth Ákos
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001