Újabb képekkel bővült a TF100 Fal
2025. július 5.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ünnepélyes keretek között, a szombaton tartott két nyári diplomaosztó ünnepség szünetében mutatták be először hivatalosan az egyetem meghatározó oktatóit, hallgatóit, személyiségeit megjelenítő TF100 Fal újabb képeit, amelyeket ezúttal a főépület A-szárnyának második és harmadik emeletén állítottak ki.

Mint arra sokan emlékeznek, tavaly márciusban fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat az aula előterében.

A TF100 Program keretében létrehozott fal az idén centenáriumát ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) egyik fontos kommunikációs és egyben látványos eleme, amely július 5-én további 25 képpel bővült a központi épület A-szárnyának 2. és 3. emeletén.

Ujabb kepekkel bovult a TF100 Fal 1

A most felavatott, magyar és angol nyelvű idézetekkel kiegészített fotográfiákat Horváth Adrienne balett- és fotóművész készítette.

A Róma teremben összegyűlt szép számú közönséget prof. dr. Sterbenz Tamás rektor üdvözölte, aki kiemelte, nemcsak a fotók fontosak, hanem a hozzájuk tartozó idézetek is, hiszen ezek ragadják meg igazán, kinek mit jelent a 100 éves intézmény.

„Azért bővítjük a TF100 Falat, mert rendkívül jó visszajelzéseket kaptunk – újságolta a rektor. – Természetesen az első huszonöt kép avatásakor is éreztük, hogy mások fotóinak is ott kellene lenniük. Most újabb huszonöt remek képpel bővül a fal, célunk pedig az, hogy ebben is eljussunk százig.”

Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a most felavatott képek egyrészt a neves TF-es tanárokat, oktatókat és a háttérben dolgozó, kevésbé ismert egyetemi vezetőket, másrészt korábbi sikeres TF-es sportolókat és edzőket, harmadrészt pedig azokat a fiatalokat jelenítik meg, akik jelenleg az egyetemre járnak, és hazai vagy nemzetközi viszonylatban is sikereket érnek el – ők mind-mind inspirálhatják a jelen és a jövő generációit. 

Ujabb kepekkel bovult a TF100 Fal 2

A portréalanyok közül többen is megszólaltak. Bíró Péter kuratóriumi tag megtiszteltetésnek érezte, hogy ilyen nagyságok közé került be, dr. Kendelényi-Gulyás Erika, a Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ adjunktusa fantasztikus élménynek nevezte a fotózást, az olimpiai ezüstérmes tornász Makray Katalin megerősítette, hogy TF-esnek lenni az örök ifjúság titka, míg a 88-szoros válogatott kosárlabdázó dr. Boros Zoltán, a TF oktatója azt hangoztatta, hogy most is ugyanannak a TF-esnek érzi magát, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor itt végzett.   

"Igazoltan hiányzott" a falavatóról az egyik portréalany, az olimpiai negyedik helyezett, vb-ezüstérmes Guzi Blanka, aki hétvégén az Alexandriában megrendezett öttusa világkupa-viadalon szerepelt, és bronzérmet nyert.

Ujabb kepekkel bovult a TF100 Fal 3

A kiállított képek formatervezője Zsigmond Áron volt, míg a fotókat Horváth Gergely helyezte el a folyosó falán. Ősszel olimpiai és történeti montázsokkal bővül a gyűjtemény.

A központi épület A szárnyának 2. és 3. emeletén található fal az alábbi személyeket jeleníti meg fotóval, idézettel:

  • Bíró Péter, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja
  • Dr. Boros Zoltán 88-szoros válogatott kosárlabdázó, a Sportjáték Tanszék oktatója
  • Dr. Farkas Péter, a Társadalomtudományi Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docens
  • Dr. habil. Csányi Tamás, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetője, egyetemi docens
  • Dr. Dóczi Tamás, a Társadalomtudományi Tanszék oktatója, egyetemi docens
  • Dr. Irmai István, a Rekreáció Tanszék oktatója, egyetemi docens
  • Dr. Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, a TF oktatója
  • Dr. Kendelényi-Gulyás Erika, a Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ oktatója, adjunktus
  • Dr. Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdós, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja
  • Dr. Németh Endre, a Küzdősportok Tanszék vezetője, egyetemi docens
  • Dr. Tóth Ákos, az Úszás és Vízi Sportok Tanszék korábbi tanszékvezetője
  • Guzi Blanka, a TF BSc sport- és rekreációszervezés szakos hallgatója, olimpiai negyedik helyezett öttusázó
  • Jókay Zoltán, a Sportjáték Tanszék mestertanára
  • Kerek István Gazdasági Főigazgató
  • Kiss Péter Pál, a TF BSc rekreáció és életmód szakos hallgatója, kétszeres paralimpiai bajnok kajakos
  • Makray Katalin, a TF nagykövete, olimpiai ezüstérmes tornász
  • Nemcsik Zsolt, a Küzdősportok Tanszék oktatója, olimpiai ezüstérmes kardvívó
  • Németh Alma, 13 szezonon át a TFSE kosárlabdázója, a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság munkatársa
  • Németh Lajos, a TFSE elnöke
  • Prof. dr. Tihanyi József, az Egyetemi Doktori Tanács elnöke
  • Prof. dr. Tóth Miklós, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék vezetője, egyetemi tanár, az MTA doktora
  • Pupp Noémi, a TF BA edző szakos hallgatója, olimpiai bronzérmes kajakozó
  • Rabb Krisztián, a TF BA edző szakos hallgatója, olimpiai ezüstérmes kardozó
  • Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, kétszeres olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója, a TF óraadó tanára
  • Vida József, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja

Fotó: Bükfa Kristóf

 

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!