Újra a gyermekvédelemről beszélt Gál Andrea
2024. június 24.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, dr. habil. Gál Andrea fontos és egyben rendkívül szenzitív témával kapcsolatban nyilatkozott az utanpotlasport.hu újságírójának.

Mint ismert, egyetemünk nemrég az NKFI Alapból megvalósuló, a gyermek-, ifjúság- és szakembervédelmi (GYISZVÉD) projektben vett részt. Az áldozattá válás társadalmi, szervezeti és egyéni rizikófaktorait vizsgáló, Magyarországra kiterjedő kutatás eredményeit tavaly májusban ismertették egy konferencia keretében a TF-en.

A téma továbbra is aktualitás: az elmúlt időszakban a média gyakran számolt be edzői/sportszakember általi bántalmazásokról, visszaélésekről, illetve olyan esetekről, amelyek arról szólnak, hogy a sportoló etikátlan viselkedéssel, bánásmóddal vádolja meg a vele foglalkozó sportszakembert. 

Újra a gyermekvédelemről beszélt Gál Andrea 1

Ennek kapcsán szólaltatta meg az utanpotlassport.hu a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének vezetőjét, dr. habil. Gál Andreát, akinek meggyőződése, még mindig javítani kell a gyermekvédelem helyzetén a sportban.

A vele készült írást ide kattintva olvashatjuk el. 

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!