A NET-csapat is részt vett a TF Majális focikupáján
2024. május 2.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) együttese is részt vett a TF Majális futballkupáján. A külföldi hallgatókból verbuválódott csapat holtversenyben a negyedik helyen végzett.

Óriási elismerés az Olympic Solidarity teljes anyagi támogatását élvező program, a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) hallgatóinak, hogy a szervezők minden évben meghívják őket a TF Majális-labdarúgókupára. Szerencsére ez idén sem volt másképp.

A NET öt nőből és hét férfiból álló csapatában számos ország, többek között Uganda, São Tomé és Príncipe, Szváziföld, Bhután, Mozambik és Grenada hallgatója is szerepelt.

A tornát a TF HÖK csapata nyerte a TF és a TF Dolgozók előtt. A NET – miután döntetlent játszott a Színészválogatottal – holtversenyben a negyedik helyet szerezte meg.

A NET csapat is részt vett a TF Majális focikupáján 2

Szeretnénk ezúton is megköszönni a főszervezőknek, Pécs Eszternek és Vizkeleti Lászlónak, hogy meghívták a csapatot a tornára, illetve hálásak vagyunk a NET csapatának és a Kampusz-főigazgatóságnak, amely kiváló körülményeket teremtett a tornához.

A NET csapata:

Játékosok:
Jungi Joseph MWAKALONGE (Tanzámia), Meluleki Mbutho SIMELANE (Szváziföld), Mehrad ATASHI (Irán), Ibrahim KONGO (Uganda) Ji-Ning WONG (Tajvan), Tshering LHADEN (Bhután), Guraish AFRAH (Maldív-szigetek), Maiyar Jamil Ramis Jamil AL BADRI (Omán), Helder Santana Do NASCIMENTO (São Tomé és Príncipe), Areej Khalil I FAREH (Szaúd-Arábia), Neuso Da Conceicao SIGAÚQUE (Mozambik)

Edző:
David Carleon Suadon MARTIN (Grenada)

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!