Felavatták a Csörsz utcai mentőállomást
2023. október 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Pénteken ünnepélyes keretek között adták át a TF Csörsz utcai sporttelepén található vadonatúj Budai Mentőállomást, s ezzel a mentők ismét birtokba vehették régi-új otthonukat.

Mint ismert, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Csörsz utcai beruházása miatt 2021 novemberétől egészen 2023 őszéig – ideiglenesen – a TF kampuszán állomásoztak a mentők.

A Csörsz utcai kampusz csaknem három évig tartó fejlesztése a mentőállomás előtti és feletti részt is érintette, hiszen ide épült az új atlétikai pálya, ezért ideiglenesen a campus területére kellett költöztetni a mentőállomást. Működésük során a mentők az Alkotás utca felőli kijáratot használták, így nem zavarták a környékbeli – elsősorban Győri utcai – lakosokat.

A Dr. Koltai Jenő Sportközpont építése során a mentők bázisa teljesen megújult, kibővült, továbbá a legmodernebb technikával szerelték fel, s ezzel az ország egyik legkorszerűbb, illetve legnagyobb mentőállomása lett.

Felavatták a Csörsz utcai mentőállomást 1

Az ünnepélyes átadón egyetemünket prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, prof. dr. Sterbenz Tamás rektor és dr. Varga Dániel campusfőigazgató képviselte.

Bidló Judit, az egészségügyi szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár beszédében külön örömét fejezte ki, hogy a feleknek sikerült összehangolniuk a mentőállomás és a TF Csörsz utca sportkomplexumának építését, aminek köszönhetően Buda e szegmense is megújulhatott. 

„Több mint negyvenöt évre nyúlik vissza a TF és a mentők kapcsolata – emelte ki beszédében prof. dr. h. c. Mocsai Lajos. – Annak idején a mostani Alkotás Point helyén állt a mentők régi bázisa, ám később az építkezések során átkerült a TF területére. Mivel a mentőknek méltó helyre volt szükségük, egyetemünk – célfilozófiájából, illetve társadalmi felelősségvállalásból kiindulva – úgy döntött, befogadja a mentőállomást. Örömmel jelenthetjük ki, jól sikerült az integráció.”

Felavatták a Csörsz utcai mentőállomást

Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztos Buda egyik legkiemelkedőbb fejlesztésének nevezte a mentőállomást, Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester pedig azt hangsúlyozta, felszereltségében és méretében össze sem lehet hasonlítani a régi és a megújult bázist.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Csató Gábor megköszönte Mocsai Lajosnak és a TF-nek, hogy befogadta a bázist. Mint mondta, a TF területén rendkívül kulturált helyet találtak maguknak a mentők, s az új épület nemcsak itthon, hanem Európában is kiemelkedő színvonalú.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

Utolsó módosítás: 2023. november 7. 13:00
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!