Elhunyt Dudar György, a TF egykori műszaki vezetője
2023. augusztus 5.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Fájdalommal tudatjuk a TF közösségével, hogy hosszan tartó betegség után, 2023. augusztus 4-én elhunyt Dudar György.

Elhuny Dudar György a TF egykori műszaki vezetője1958. március 5-én született Székesfehérváron, és Sárbogárdon élt szüleivel. Fehérváron járt gimnáziumba,  Budapestre az érettségit követően került.

Gyuri 1988-ban végzett a TF-en, futball edzőként. Szakdolgozatának címe: Kiemelkedő támadó vezéregyéniségek a labdarúgásban.

Már az egyetemi évek alatt is dolgozott a TF Csörsz utcai sporttelepén, és a TFSE edzőjeként is tevékenykedett. Mivel megbízható, jó munkatárs volt, egyre több feladattal bízták meg. Eleinte kisebb csoportot vezetett, majd később, műszaki vezetőként több mint 20 ember munkáját irányította.

Eközben neves csapatok edzőjeként is dolgozott, a Honvédben több mint 10 évet, de a Fradi és az Újpest csapatának U17-es csapatát is irányította.

65 évet élt. Emlékét szívünkben megőrizzük.

Radák Zsolt, tudományos és innovációs rektorhelyettes, az MTA doktorának neklogógja:

Dudar Gyuri halálára

Elment egy nagy harcos a TF-ről, aki sokkal kevesebbet kapott, mint adott. Dudar Gyuri tudta, hogy adni jó, és mindenki ismerte őt, aki az utolsó harminc évben megfordult a TF-en. Ő nem tanított vagy kutatott a TF-en, a TF mindenese volt, a szó legjobb értelmében. A TF létesítményeinek minden titkát ismerte, Nélküle nehezen vészeltük volna át a TF szűkös időszakát, ami bizony nagyon hosszúnak bizonyult. Gyuri igazi csapatember volt és nemcsak a hobbija a futball miatt, amit eredményesen támogatott, mint edző itthon és külföldön egyaránt. Sok tehetség köszönheti neki, hogy közel került képességei határaihoz, ami az edzői munka egyik legfőbb célja.

Az élet nem volt bőkezű vele, amikor a szerencsét osztotta, de fanatizmusa, a jóban való töretlen hite miatt sokan szerettük és most gyászoljuk. Autodidakta módon, de nagyon mélyen beleásta magát rengeteg dologba, és folyamatosan építette személyiségét, sokunknak példát állítva. Volt véleménye és nem félt azt elmondani és vállalni, ahogy egy harcosnak kell. Igen, Gyuri nagy harcos volt, küzdött az utolsó erejéig a halálos betegség ellen, újra és újra tudatosítva bennünk, hogy milyen fontos is az egészség, és példát mutatott, hogy hogyan éljük és haljunk. Nem felejtünk el Barátom!

Címkék: gyász
Utolsó módosítás: 2023. augusztus 8. 15:16
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!