„Életünk legnagyobb kalandja" – az önkénteskoordinátor-képzés újabb állomása
2023. június 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Június 7-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen folytatódott a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság önkéntes koordinátorainak képzése.

Az önkénteskoordinátor-képzés harmadik állomásán prof. dr. Sterbenz Tamás rektor örömmel számolt be a Csörsz utcai sportkomplexumon tett látogatásáról, amelynek során újfent megbizonyosodott arról, hogy az ott épülő atlétikai pálya kitűnően fogja szolgálni a világbajnokságra érkező sportolók felkészülését.

„Mindent megtesznek a kivitelezők, hogy augusztus elejére-közepére elkészüljön az vadonatúj rekortánpálya. Amikor elnyertük az önkéntesprogramot, rendkívül örültünk, mert úgy éreztük, igazán testhezálló feladatot vállalunk el. Ezt a munkát csakis alázattal lehet végezni, és mi, sportolók ebben nagyon jók vagyunk.” – emlékeztetett a rektor.

A folytatásban Németh Balázs, a Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója üdvözölte az önkéntesek koordinátorait.

„Biztosan tudjátok, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb hazai rendezésű világsportesemény, amely mindenkitől – a szervezőbizottság tagjaitól kezdve egészen az önkéntesekig – emberfeletti munkát igényel. Remélem, mindenki látja, mindannyian megfeszülten dolgozunk azért, hogy színvonalasan bonyolítsuk le a világ harmadik legjelentősebb sporteseményét, amire méltán lehet büszke minden magyar. Ez életünk kalandja” – emelte ki a vezérigazgató.

A képzési alkalom során több fontos rendezvényszervezési szempont is terítékre került. Nagyné Petrik Éva versenyigazgató, Slezsák Ágnes meetingmenedzser és Kovács Soma versenyigazgatói asszisztens (stadionon kívüli versenyszámok) a versenyrendezésről, a versenybírói területekről és az önkéntesekre háruló majdani feladatokról beszélt.

Az önkéntes koordinátori képzés meglepetés vendége Krizsán Xénia válogatott atléta, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szakedző szakos hallgatója volt, aki üdvözölte koordinátorokat. Mesélt felkészüléséről, arról milyen egy magyar sportolónak hazai nézők előtt versenyezni egy ekkora eseményen. 

Schmitt Petra fenntarthatósági menedzser előadásában beszélt a világbajnokság környezeti és társadalmi kérdéseiről, kiemelte, hogy az önkéntesek részvétele és tapasztalatai része a vb hazánkban realizálható értékeinek.  Schäffer Beatrix vezető szállásmenedzser a hotelek és a szállásadás témáját járta körbe, bemutatta a vendégcsoportok számára kínált szolgáltatások rendjét. Ezután Szakács Bálint forgatókönyvkészítő menedzser a világbajnokság programjainak időbeli ütemezését ismertette.

Az előadások sorát dr. Perényi Szilvia prezentációja zárta, amely a koordinátori feladatokról és a stadionmegnyitóról szólt. Egyetemünk tanára, az önkéntes program igazgatója kiemelte:

„Sosem szoktunk unatkozni ezeken a képzéseken, mindig érdekes dolgokat tudunk meg az atlétikai világbajnokságról és annak lebonyolításáról – kezdte beszédét. – Az önkéntes koordinátorok rendkívül fontos szereplői a világbajnokságnak, hiszen ők fognak segíteni nekünk a két és félezer önkétes irányításában az előttünk álló világeseményen. Már összesen huszonnégy funkcionális területen fogják munkájukat végezni. Igyekszünk mindenkit felvértezni a lehető legtöbb tudással, hogy ezen a nem mindennapi eseményen helyt tudjon állni.”

Fotó: Béki Fanni

Utolsó módosítás: 2023. június 9. 10:34
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!