Életre szóló kapcsolatot jelent a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyama
2023. június 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hátteréről, rangjáról és jelentőségéről beszélgettünk Szabó Andrással, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának munkatársával.

A minap beszámoltunk róla, hogy május 30-án tartották a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamának (ICC) diplomaosztó ünnepségét, lezárva a tízhetes kurzust. A világszerte népszerű képzés hátteréről és jelentőségéről is kérdeztük Szabó Andrást, a TF Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának munkatársát.

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság támogatásával több mint három évtizede, egészen pontosan harminckét éve működik egyetemünkön ez a képzés, amelynek stratégiai jelentősége is van – fogalmazott Szabó András. – Világszerte mindössze négy ilyen edzőképzés zajlik, és az egyik nálunk, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, amire nagyon büszkék vagyunk.”

A tanfolyamnak két fő ága van, elméleti, illetve gyakorlati, és bizony jelentős eredménynek számít ide bekerülni, nemzetközi viszonylatban is rangja van.

„Szigorú kritériumoknak kell megfelelni a felvétel érdekében – folytatta Szabó András. – Országonként ugyanis csak egy hallgató felvételére nyílik lehetőség, a most véget ért szemeszterre ötvenkét országból volt egy-egy jelentkezőnk, és közülük is csupán tizenkettőt tudtunk kiválasztani. Hallgatóink április másodikán kezdték a programot, és tizenhárom elméleti tantárgyból kellett vizsgázniuk. A következő Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam október másodikától december elsejéig tart majd a TF-en, s itt jegyzem meg, hogy nyolc-tíz hetes nemzetközi edzőképzéseket is indítunk, mert számos nemzetközi sportági szakszövetséggel – például vívás, kajak-kenu, cselgáncs – van szerződésünk. Sőt a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága sportdiplomáciában is törekszik nemzetközi képzés elindítására.”

Szabó Andrást természetesen a visszajelzésekről is faggattuk, s ennek kapcsán rendkívül fontos és értékes „részletet” árult el.

„Látszott az öröm és a boldogság a kurzus résztvevőin, nagyszerű hangulat jellemezte az április eleje óta tartó közös időszakot. Van egy belső levelezős csoportunk, amelyben felejthetetlen élményről, hasznos és értékes tudás-, illetve tapasztalatszerzésről írtak személyes hangvételű üzeneteket a szemeszter tagjai. E képzés egyik fő hozadéka az életre szóló kapcsolat és a baráti viszony kiépítése, többször előfordult már, hogy a nálunk végzettek később tőlünk kértek segítséget, együttműködést egy-egy terv kialakításánál. A közösség összetartó erejére jó példa Maria Portela esete is. A brazilok világhírű, olimpikon cselgáncsozója itt, a most véget ért képzés során tudta meg, hogy gyermeket vár, s megleptük őt egy TF-es babaruhával.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!