Elindult az atlétikai vb TF-koordinálta önkéntesprogramja
2023. április 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Április 1-én, szombaton a BOK-csarnokban tartották a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság önkéntesprogramjának első képzését. A jelentkezők felkészítését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem fogja össze.

Kétszáz ország, több mint 2000 sportoló, 3500 újságíró és 2500 önkéntes – így lehetne számokba önteni az augusztus 19. és 27. között Budapesten sorra kerülő atlétikai világbajnokságot, amelynek megszervezéséért egyetemünk több szempontból is érintett.

Az önkéntesprogram nyitóeseményen felszólalt Németh Bálázs, a Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója, dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.

Elindult az atlétikai vb a TF koordinálta önkéntesprogramja2

Schmidt Ádám, TF kuratóriumának korábbi tagja, a világbajnokság szervezéséért felelős kormánybiztos nyomatékosította, mintegy 400 ezer látogatót várnak az újonnan épült Nemzeti Atlétikai Központba és egymilliárd nézőt a televíziók elé.

Prof. dr. Sterbenz Tamás, büszkén emelte ki, hogy a TF nyerte el a képzési programot "A sportszakemberek képzésével kell megalapozni a sportsikereket, ez egy remek alkalom, itt mindenki megtanulhatja, milyen a világ élsportja, milyen nemzetközi sztenderdet képvisel. Aki itt dolgozik ezen az eseményen, a jövőben is ezt a szellemiséget fogja képviselni. A következő évek magyar sportjának megalapozója lesz az a csapat, ami itt verbuválódik majd az önkéntesekből" - mondta a rektor.

Dr. Perényi Szilvia, a TF Sportmenedzsment Tanszékének docense 2500, a világesemény színvonalas rendezését segítő önkéntes munkájáért felel, míg a hamarosan megnyíló Csörsz utcai sportkomplexum lehet a vb egyik edzőhelyszíne.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!